30 éves a Mesevár Óvoda

Győr+
2014.05.20. 12:19

Jubileumi ünnepségsorozattal ünnepelte a kerek évfordulót a Sün Balázs Óvoda Mesevár Tagóvodája.

Borbély Julianna tagóvoda-vezető elmondta, az elmúlt harminc év rengeteg szép emléket idéz fel benne, de a legszebbek a közelmúltból és napjainkból valók, hiszen az önkormányzat kiemelt támogatásával számos fejlesztés történhetett az intézményben.

 

 

Ezek közül megemlítette az elkezdett ablakcsere-programot, az udvar eszközeinek felújítását, a konyhai szekrény cseréjét. Hozzátette, az óvodának Kovács Tamás önkormányzati képviselő is sokat segít, támogatásával valósulhattak meg például a műpadló-cserék. A vezető kollégáinak is köszönetet mondott, amiért olyan légkört teremtenek, hogy a gyerekek szívesen járnak ide. Kiemelte, tehetséggondozó programjukban a drámajáték mellett a sakk oktatására is nagy hangsúlyt fektetnek, de a testmozgás is fontos alkotóeleme a mindennapoknak.

 

 

Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester köszöntötte a 30 éves intézményt. Mint mondta, a Mesevárban folyó szakmai munka legfőbb jellemzője, hogy minden a gyermekekért történik, és ez a legfontosabb, ami egy óvodát jellemezhet. Hozzátette, az önkormányzat óvodafelújítási programjával a gyermekek nevelésének körülményeit szeretné folyamatosan javítani, ezért segítik a Mesevár óvoda fejlesztéseit is.

 

 

Az ünnepségen az önkormányzat elismerő oklevelét vehette át Borbély Julianna tagóvoda-vezető, Bazsóné Mészáros Andrea, Nagy Julianna, László Tiborné és Komárominé Németh Gyöngyi óvodapedagógusok. Az intézmény az évfordulót a jubileumi rendezvény mellett családi nappal, sportnappal és állatkerti kirándulással ünnepelte.

 

Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter