Győr+
2015.10.23. 11:12

’56-ra emlékeztünk

Október 23. a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb dátuma, a nagybetűs SZABADSÁG napja, amelyet egy kis nemzet nagy tetteként emlegetnek világszerte.

E szavakkal kezdte emlékező beszédét dr. Somogyi Tivadar alpolgármester a Golgota emlékműnél rendezett városi ünnepségen, miután megkoszorúzták Szigethy Attila emléktábláját és Szent István úti domborművét.

 

 

„A forradalmat leverték ugyan, de az eszmét, amit e néhány nap képviselt, többé nem tudták kitörölni az emlékezetünkből. E napok jelentőségét még ma is pontosan érezzük, vagy – ha úgy tetszik – ma érezzük igazán.” – fogalmazott a szónok, aki kiemelte 1956. október 23. után pontosan 33 évvel, 1989. október 23-án kikiáltották a köztársaságot.

 

 

„Ha lassan, ha sokára is, de a diktatúra kimúlt, az átkos rendszer megbukott, a megalázott, arccal lefelé temetett hősök méltó nyugalomra lelhettek. Az ellenforradalomból újra forradalom lett, a titokban tartott, visszafojtott emlékezés helyébe a Nemzeti Ünnep lépett. Véget ért az évtizedekig tartó rémálom, és ez nagyban köszönhető nekik, azoknak a hősöknek, akik életüket nem sajnálva álltak a barikádokon, hiszen mai szabadságunkat Ők alapozták meg évtizedekkel ezelőtt.”

 

 

Dr. Somogyi Tivadar azzal zárta gondolatait, a mi felelősségünk, hogy pártállástól, világnézettől függetlenül megtartsuk azokat a közös nevezőket, amelyeket történelmünk, nyelvünk, kultúránk jelent. Ha mindezt könnyelműen elfeledjük, akkor történik meg az igazi tragédia. Kossuth szavaival élve: „Az eltiport nemzet újjászületik, de öngyilkos nemzetnek nincs feltámadás.” Hiszem, sőt tudom, hogy nemzetünkre még nagy jövő vár!”

 

 

Az emlékező beszéd után Lázin Beatrix, Jáger András és Nagy Balázs a Győri Nemzeti Színház művészei adták elő „Valahol Európában…” című műsorukat – zongorán kísért Kertes Anna -, majd a koszorúk elhelyezése zárta az ünnepséget.

 

Papp Zsolt
Fotó: Marcali Gábor