A csendben megszólít az Isten

A család, a megbékélés és a megértés fontosságát hangsúlyozta karácsony alkalmából készült interjúnkban Győr és környékének két meghatározó egyházi személyisége, dr. Veres András megyés püspök és Hortobágyi T. Cirill, a Pannonhalmi Főapátság idén megválasztott főapátja.

Elárulhatjuk az olvasóknak, hogy nem mi kezdeményeztük a páros interjút. Miért gondolták úgy, hogy együtt szólalnak meg karácsony előtt?

Hortobágyi T. Cirill: A karácsony minden hívő közös ünnepe. A küldetésünk pedig közös, ezért kézenfekvő, hogy az örömünkről, várakozásunkról is együtt számoljunk be.

Veres András: Bencés diák voltam Győrött, számomra a bencés atyákkal való találkozás, együttműködés fontos, és azt sem hallgatjuk el, hogy mi, Cirill főapáttal katonák is együtt voltunk Marcaliban, a barátságunk hosszú időre nyúlik vissza. Így karácsony alkalmával az itt lakó hívők és nem hívők számára is fontos üzenet lehet, hogy a két egyházmegye, közösség szorosan együttműködik.

Dr. Veres András és Hortobágyi T. Cirill

Azt tudjuk, hogy Cirill atyánál közrejátszott a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, hogy aztán pap legyen. Püspök úr, önre milyen hatással voltak a bencésekkel eltöltött évek?

Veres András: Eleve úgy érkeztem a bencés gimnáziumba, hogy pap szeretnék lenni, úgy éreztem, hogy a hivatásom, ami gyermekkorban jelentkezett, a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban megerősödhet. Faluhelyen nőttem fel, vallásos családban, de a hitem intellektuálisabbá, megalapozottabbá itt vált, a bencések között.

Ma mindenki számára elérhető a hittan. Böjte Csaba atya a minap úgy fogalmazott: ha rendesen oktatnák a Tízparancsolatot, akkor múzeummá alakíthatnánk a börtönöket…

Veres András: Egy felmérésünk szerint, míg országosan az általános iskolás gyermekek létszáma 0,8 százalékkal csökkent az előző tanévhez képest, addig a hitoktatásra beiratkozottak száma 0,5 százalékkal. Ahol a szülők nem élnek vallásosan, ott a gyermek sem fog tudni úgy élni. A kihívás a miénk, papoké, hitoktatóké, hogy a gyerekeket és a szüleiket a templomokba is el tudjuk hívni, ne csak a hittanórára. A Böjte Csabától idézett gondolat szenzációs, valóban, a Tízparancsolat alapvető erkölcsi törvény, az első hármat leszámítva nem kell hívőnek, kereszténynek lenni sem ahhoz, hogy betartsuk.

Dr. Veres András megyés püspök

Ferenc pápa egyik évben úgy nyilatkozott, a karácsony számára a remény és a gyengédség. Mit jelent önöknek?

Veres András: Én egy más aspektusból szeretnék most közelíteni. A karácsony mindenki számára valamiképpen családi ünnep. Jézus születése, a Szent Család élő példája is mutatja, hogy a család egy Istentől akart közösség. Olyan örömtől fosztja meg önmagát az az ember, aki tudatosan nem családban akar élni, amit más nem tud helyettesíteni. Mindenkit arra szeretnék ösztönözni, főként a fiatalokat, hogy merjenek szakítani a trendinek nevezett hullámmal, hogy szingliként élnek a világban. Ez önbecsapás, soha nem fogják az életnek azt a szépségét, örömét megtalálni, mint amit a családban megtapasztalhatnak. Lehet, hogy ez furcsán hangzik egy cölibátusban élő embertől, de mi is családba születtünk, családokkal foglalkozunk, éppen ezért tudjuk, hogy mit jelent a család. Ha sikerül karácsony kapcsán jobban a szívekbe vésni, hogy a családot keressék, ahol a boldogságukat megtalálhatják, akkor már elérte egyik célját az ünnep. Hiszen ne felejtsük el, hogy a Megváltó, Jézus Krisztus születését is ünnepeljük, aki minden ember számára üdvösséget hozott és rajtunk múlik, hogy elfogadjuk-e az ő ajándékát vagy sem. Ez az ünnep legfőbb üzenete.

Hortobágyi T. Cirill: Ferenc pápa remény-gondolatatát nagyon aktuálisnak tartom, mai társadalmunkban sok embert bedarálnak a mindennapok és feladják. Rengetegen érzik úgy, hogy elakadtak az életükkel. A karácsony alapvetően arról szól, hogy az Isten számára nem mindegy az ember. És ez reményt kelt: van kibe kapaszkodni, érdemes újrakezdeni, elgondolkodni, hol tart az életünk. Nagyon fontos a mai ember számára, hogy elgondolkodjon azon, hogy az Isten érte tett meg egy nagy lépést: eljött közénk és bátorságot adott az életünkhöz. A reménytelenség egy lehúzó folyamat, amit meg kell törni. Mindenki életében adódnak az örömre, boldogságra, harmóniára lehetőségek, pillanatok, amikbe jobban bele kell kapaszkodni. Tudatosabban kell keresni, hogy miként tudok hasznosan szolgálatára lenni másoknak. Önmagunknak kell kilépni a bezártságból ahhoz, hogy észrevegyük a távlatot, a másik ember mosolyát és segítségét.

Hortobágyi T. Cirill, a Pannonhalmi Főapátság idén megválasztott főapátja

Önök hogyan töltik a karácsonyt?

Veres András: Igyekszem úgy szervezni az ünnepet, hogy mások életét is szebbé tudjuk tenni. Karácsony előtt mindig karitászcselekedeteket végzünk, és meglátogatom a papi otthonban élő idős paptestvéreket. Ugyanakkor a fiatal papság is itt nevelődik a szemináriumban. Őket szenteste hívom meg, hogy jöjjenek át a püspökségre, ünnepeljünk együtt. Hat óra körül elimádkozzuk az ünnepi vesperást, utána együtt vagyunk a fenyőfa körül, majd vacsorázunk, azután kicsit visszahúzódunk egyéni imádságra, hiszen az éjféli mise a pap számára szolgálatot jelent. Előtte a székesegyházban most is lesz énekes áhítat, már fél órával éjfél előtt hívom az embereket ünnepelni. Másnap még tart az ünneplésünk, hiszen 10 órakor is szentmisét mondunk, ahol a kispapok asszisztálnak, ezután köszönünk el egymástól, ők hazautaznak a családjaikhoz, én pedig itthon, a közvetlen munkatársaimmal töltöm a karácsony hátralevő részét, illetve én is teszek családi látogatást az enyéimnél.

Hortobágyi T. Cirill: Egy monostorban a karácsony családi ünnep, hiszen mi többen élünk együtt, a szerzetesközösség egy nagy család. 24-én este kezdődik nálunk is az első vesperás, ősi dallammal elénekeljük karácsony ünnepének meghirdetését, a közös vacsorát követően pedig mi is a fa körül gyülekezünk. Nálunk az a szokás, hogy advent elején mindenki kihúzza egy kalapból egy másik rendtársának a nevét és adventben angyalkázunk. Két dolgot jelent ez: egyrészt jobban figyelünk rá, másrészt imádkozunk érte. Az ajándék az advent napjaiban a másikért elmondott imádságainkból valami, ami megfogalmazódik: idézet a Szentírásból, egy imádság. Nálunk is sokan járnak az éjféli misére, előtte vigíliát énekelünk.

„Az ajándék az advent napjaiban a másikért elmondott imádságainkból valami, ami megfogalmazódik”

Idén a „kibékülés” gondolatát járták körül Pannonhalmán. Milyen tapasztalatokkal zárják 2018-at és készülnek a csend évére?

Hortobágyi T. Cirill: Visszatekintve, nagyon fontos téma a kibékülés, a kiengesztelődés, hogy valahogy tudatosítsuk mindannyiunkban, hogy a rend, a béke, a harmónia nem magától értetődő adomány, hanem tenni kell érte. Szándékot, elhatározást és tetteket kíván, ha közelebb akarunk egymáshoz kerülni. A csend picit másról szól. Rohanó életet élünk, alig marad idő arra, hogy megálljunk, kettőt lépjünk hátra, és kívülről nézzük meg, hogy jó irányba megy-e az életünk? Mi a célja a nagy tüsténkedésnek, mi a hozadéka? Mit áldozunk érte? A csend az önreflexió lehetősége az egyik oldalról, de van ennél fontosabb hozadéka is: hagyjuk, hogy megszólítson az Isten. A mély, őszinte vágyakat, amit ő elültetett a szívünkbe, engedjük a felszínre törni, hagyjuk, hogy a lelkiismeretünk szaván keresztül szóljon hozzánk. És indíttatást is kapunk ahhoz, hol kellene változni, elfogadni, korlátokat állítani, hitelesebben élni.

Szó esett jövőbe tekintésről, a család, a közösség fontosságáról. Mit gondolnak, az említetteken túl miként tudunk közelebb kerülni egymáshoz?

Veres András: Elhangzott, hogy sokan nehezen szabadulnak ki a reménytelenségből. Meggyőződésem, hogy ez összefüggésben van a kiengesztelődés hiányával. Azért vagyunk sokszor reményvesztettek, mert nem tudunk megbékélni önmagunkkal, egymással, a világgal. Valahol itt kell kezdeni, hogy a másik felé nyitottabbá válunk. A keserűség, a bűn mindig bezár. Viszont a kiengesztelődés, a megbocsátás, a szeretet megnyitja a szíveket. Ennél jobb út nincsen, maga az Istenfiú, Jézus is ezt ajánlotta számunkra: szívből megbocsátani egymásnak, ebből születik meg a szerető közösség.

Hortobágyi T. Cirill: Sokszor azért vannak ellentétek, mert nem tudjuk megérteni egymást. A karácsonyi időszakban is előfordulhatnak családi feszültségek, mert az élet sűrűjéből kikerülve az emberek nem tudnak mit kezdeni a sok szabadidővel. Azt javasolom, hadd mondja el a másik a saját történetét és próbáljunk belehelyezkedni a helyzetébe. Ami elhatározást kíván: úgy megyek bele a beszélgetésbe, hogy szeretném megérteni a másikat, és nem szólok közbe. Néha arra is szükség van, hogy úgy akarjak a másik kedvében járni, ahogyan ő szeretné. Ebben a nagyvonalúságban tudunk közelebb kerülni egymáshoz. Egy kapcsolat akkor lesz kiegyensúlyozott, ha én akarok ajándékozni, valamit beletenni a kapcsolatba, nem elvárni a másiktól, hogy nekem jó legyen. Nagyobb megértést, békességet, elfogadást, több türelmet, szeretet, jóságot, gyöngédséget kívánok karácsonyra mindenkinek!

Szerző: Zoljánszky Alexandra

Fotó: O. Jakócs Péter