Győr+
2015.09.02. 12:29

A Fehér Miklós Akadémiában is elindult a tanév

Az iskola idén először indít futsal osztályt az országban úttörő módon.

Több mint száz diák kezdi meg tanulmányait a Fehér Miklós Gimnáziumban. A tanévnyitón elsőként dr. Drucskó Zoltán az ETO FC elnöke köszöntötte az akadémistákat a i Magvassy Mihály Sportcsarnokban.

Beszédében kitért arra a nagyméretű összefogásra, aminek segítségével újraéledt a győri futball klub és a Fehér Miklós Gimnázium folytatni tudja tevékenységét. Köszönetet mondott azoknak, akik a győri akadémisták közül Győrben maradtak és az NBIII-as csapat gerincét alkotják. Örömtelinek tartja, a csapat tabella elsőségét 5 forduló után és reményét fejezte ki annak, hogy minél hamarabb közös erővel visszajutnak – a fiatalokra alapozva – a klubot megillető helyre, a legmagasabb osztályba. Az iskola működéséhez a város és a klub vezetősége is minden segítséget megadott. Bízik benne, hogy az Akadémia olyan időtálló értéket fog képviselni, amire mindenki büszke lehet. “- Kitartás, sok sikert és jó eredményeket kívánok nektek” – szólt utoljára Dr. Drucskó Zoltán ismét a diákokhoz és fejezte be ünnepi beszédét.

 

Horváth Zsolt az Akadémia Igazgatója következett a végzős diákok műsora után, aki elmondta Győr város vezetői és az ETO Futsal Club-nak, valamint a támogatóknak köszönhetően folytatni tudják az iskolában az oktatást és a minőségi sportszakmai munkát.

 

Az új tanárok bemutatása után kitért beszédében arra is, hogy az iskola a sport mellett, továbbra is nagy hangsúlyt fektet a tanulásra. Büszkék az előző évi munkára amit elvégeztek, azokra az eredményekre amit elértek. Az elmúlt évben minden diák sikeresen teljesítette az előírt tanulmányi átlagot (a tanulók fele a négyesnél jobb átlagot ért el.) 27 fő rendes, 38 fő pedig előre hozott érettségi vizsgát tudott tenni sikeresen. Külön örömmel közölte, hogy végzősök 50%-ka sikeresen felvételizett felsőoktatási intézménybe a tavalyi évben. Így a tovább-tanulásban elért eredményeik a tavalyi évben jónak mondhatóak és nem maradnak el az országos átlagtól.

Elmondta bízik diákjaiban, akik kellő tehetséggel, szorgalommal és kitartással rendelkeznek ahhoz, hogy az Akadémia országos és nemzetközi megítélése továbbra is kiemelkedő legyen, ehhez véleménye szerint minden eszköz, humánpolitikai erőforrás és lehetőség adott iskolájukban.

 

etofutsal.hu