Győr+
2013.12.05. 10:22

A felkészülés jegyében

A Széchenyi Programiroda győri konferenciájának fő témája az idén záruló uniós költségvetési ciklus értékelése és a 2014-20-as időszakra való felkészülés volt.

A december 5-i, városházán megtartott konferencián Csepreghy Nándor a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára kifejtette, az év végén lezáruló hétéves uniós ciklusban a Nyugat-Dunántúli Régióban 7700 fejlesztés valósult meg 782 milliárd forintos támogatási értékben. Hozzátette, 2014-től új fejezet nyílik az uniós pályázatok kérdésében. Az európai közösség 11 célkitűzést határozott meg, ezek a fejlesztéspolitika teljes vertikumát átfogják. Ennek megfelelően a magyar kormány is meghatározta a célokat, amelyek legfőbb jellemzője, hogy hazánk a lehívható pénzek 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fogja fordítani, szemben a korábbi 24 százalékkal. Hozzátette, a hatékonyság növelése érdekében a magyarországi háttérintézmény-rendszer is átalakul, a decentralizációnak köszönhetően a megyék is nagy szerepet kapnak majd a döntéshozatalban.

 

 

 

Kara Ákos országgyűlési képviselő, a megyei önkormányzat alelnökeként hangsúlyozta, Győr-Moson-Sopronban is a gazdaságfejlesztés élvez prioritást, amelyben az adottságok révén kulcsszerep jut a jármű- és feldolgozóiparnak, de cél a megyei élelmiszeripar újrapozícionálása is. A megye természetesen mindemellett a közösségi célú beruházásokat is támogatja.

 

 

Simon Róbert Balázs alpolgármester a konferencián a 2011-13 közötti időszakot értékelve elmondta, a megyében 96 milliárd forintból 2137 projekt nyert támogatást. A megyéből támogatott projektek 43 százaléka győri, a 924 pályázatra összesen 34,73 milliárd forintot ítéltek meg, ebből már 639 projekt meg is valósult. A prezentációból kiderült, a pályázatok legnagyobb része a gazdaságfejlesztést szolgálta, ez Győrben 389 projektet jelent. Az önkormányzat az említett időszakban 14 pályázaton 4,4 milliárd forintot nyert. Ezek között olyan projektek szerepelnek, mint az újvárosi rehabilitáció, a városi kerékpárhálózat fejlesztése és a Győr-Abda kerékpárút kiépítése, a négy városrészt érintő belterületi vízrendezés, vagy épp a belvárosi utcákat megújító Lüktető Belváros projekt. Győr egyébként komolyan készül a következő uniós költségvetési ciklusra, ezért készíti például a város Integrált Településfejlesztési Stratégiáját, amely szintén uniós támogatásból valósul meg.

 

 

Samodai Imre, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. nyugat-dunántúli regionális igazgatója, lapunknak hangsúlyozta, fő feladatuk, hogy ügyfeleik megtalálják a számukra ideális pályázati forrásokat, és ezeket a pályázatokat segítik sikerre vinni. Az elmúlt 2,5 évben a régióban mintegy nyolcezren keresték fel az irodát, amelynek munkatársai 3500 pályázat esetében nyújtottak segítséget. A 2014-ben kezdődő költségvetési ciklus új lehetőségeket teremt a vállalkozások és az önkormányzatok számára, ezért továbbra is érdemes felkeresni a programirodát, amely Győrben a Liszt Ferenc utca 1. szám alatt található (további elérhetőségek a www.szpi.hu oldalon).

 

 

 

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter