Győr+
2016.12.04. 16:30

A gazdagság és az élvezetek hajhászásától óvott a pápa

A hamis "bálványok", a siker, a gazdagság és az élvezetek hajhászása, valamint a gyengébbek rovására érvényesített hatalomvágy ellen emelte fel szavát vasárnap Ferenc pápa, aki szerint karácsony közeledtével mindenkinek lelkiismereti önvizsgálatot kell tartania.

A Szent Péter-téren összegyűlt hívők ezrei előtt, az Úrangyala imádság előtt a katolikus egyházfő kifejtette: a karácsony nem csupán örömünnep, hanem olyan vallási esemény, amely alapos lelki felkészülést igényel. Szerinte minden embernek lelkiismereti önvizsgálatot kell tartania.

Ez elsősorban azt jelenti – mondta -, hogy napról napra, fokozatosan le kell térni a kényelmes és téves utakról, meg kell szabadulni a hamis “bálványok” imádatától. A pápa ennek szellemében óva intett mindenkit attól, hogy mindenáron hajszolja a sikert, a pénzt és az élvezeteket, s hogy a gyengébbek rovására élje ki hatalomvágyát.

Ez a fajta magatartás mind az ördögtől való – tette hozzá az egyházfő, arra sarkallva az embereket, hogy inkább az Isten felé vezető utat nyissák meg maguk előtt. Ez az út – mint fogalmazott – nem foszt meg bennünket a szabadságtól, hanem az igazi boldogságot ajándékozza nekünk. Maga az Isten az, aki megszabadíthat bennünket az önzéstől és a korrupció bűnétől – hangoztatta Ferenc pápa. Hozzátette: az Isten országa nemcsak “odaát” található, hanem itt a jelenben is.

MTI