Tavasszal próbaüzemmel indulhat az új jegyautomaták telepítése – olvasható a MÁV-START Zrt. közleményében. Az új automatát valószínűleg a győri állomáson is tesztelhetik majd az utasok.
Kihirdette a jegykiadó automaták beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás győztesét a MÁV-START Zrt. A 375 (opcionálisan plusz 110 darab) jegyautomatát a TRACO Zrt. szállíthatja és telepítheti a vasútállomásokra és megállóhelyekre.
A győztes ajánlattevővel megkötendő szerződés rendelkezik majd az automaták szállítási határidejéről. Ennek értelmében a nyertes ajánlattevő a szerződés hatályba lépése után 2 hónappal 15 automatát szállít, amelyek 2 hónapig próbaüzemben fognak működni nagy utasforgalmú helyeken, a már meglevő automaták mellett. A sorozatgyártás a próbaüzem után, az ott szerzett tapasztalatok figyelembevételével indulhat meg. A vasúttársaság hetente 15 automata telepítésével számol a, így az összes készülés leszállítása a szerződés hatálybalépése után 11 hónappal zárulhat le.
Az automatákat elsősorban a budapesti elővárosi térség vasútállomásain és megállóhelyein, a nagy utasforgalmú vidéki állomásokon, a jelentős forgalmú balatoni állomásokon, illetve a Budapest–Hegyeshalom vasútvonal Tatabánya–Győr szakaszának állomásain szolgálják majd az utasok kényelmét.
További opcionálisan lehívható mennyiséget (80 darab készpénzes és bankkártyás és 30 darab bankkártyás fizetésre alkalmas készüléket) például a Budapest–Hegyeshalom vasútvonal Győr–Hegyeshalom szakaszának állomásain helyezik üzembe.
A 3,8 milliárd forint értékű beszerzést a vasúttársaság EU-s forrásból, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretéből finanszírozza. A megkötés előtt álló szerződés a kapcsolódó támogatási szerződés aláírásával lép majd hatályba, ettől az időponttól élnek a szállítási határidők is.