A győri börtön 125 éves
Története, de főleg jelenkori munkája során a félresiklott emberek társadalmi visszailleszkedésében is segít a győri börtön , melyet fennállása 125. évfordulója alkalmából köszöntöttek a Városháza dísztermében.
Az ünnepségen a Kazincy Ferenc Gimnázium, a Révai Miklós Gimnázium és a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai adtak műsort.
Ezt követően Dr. Tóth László, a belügyminisztérium helyettes államtitkára, Borkai Zsolt polgármester, Dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke, valamint Varga Valéria, a büntetés-végrehajtási intézet országos parancsnokának gazdasági és informatikai helyettese kitűntetéseket, elismeréseket adott át a győri börtön dolgozóinak.
Dr. Szakács Imre köszöntőjében elmondta: örül annak, hogy méltó megemlékezést szervezett az intézet az évforduló alkalmából. Utalt rá: A büntetés legősibb formája a börtön, melynek régen az elrettentés volt a célja. Az intézetnek most elsősorban az a fő feladata,, hogy a félresiklott embereket megpróbálja visszahelyezni a társadalomba. Bízzunk benne, hogy a jövőben is ugyanígy történik és a győri továbbra is biztonságos intézet lesz, hangsúlyozta Szakács, majd átadta a megyei önkormányzat zászlaját, melyre többen – köztük Borkai Zsolt – szalagokat kötöttek. A zászlót megáldották a történelmi egyházak képviselői.
Csóti András, az országos parancsnok helyettese köszönte meg a számukra megtisztelő gesztust.
Mihályi Attila ezredes, a győri börtönparancsnok elmondta: 2008-ban kezdték el a börtönben múltat feltáró munkát. Ezzel is tisztelegni szeretnének elődeiknek az intézet működtetőinek. Beszélt a büntetés-végrehajtás társadalmi küldetéséről, lehetőségeiről is.
A Városi Művészeti Múzeum az intézet 125 éves évfordulója alkalmából „ Az ismeretlen börtön” címmel kiállítást rendez a Zsinagógában, mely november 30-tól egy hónapon keresztül lehet látogatható.
K.V.