A győri Chaplin Németországba utazik
Nyugat-európai turnéra indul kedden a Győri Balett társulata.
Az együttes tíz napon át Ausztriában és Németországban vendégszerepel. A turné során két osztrák és nyolc német városban lépnek pódiumra a győri táncosok.
Műsorukon hét alkalommal a Keep smiling – Hódolat Chaplinnek című kétrészes produkció szerepel, amelyet Ben Van Cauwenbergh és Dmitrij Simkin koreografált a győri együttesnek.
Három színházban pedig a közismert, népszerű francia sanzonokra készült La vie en rose című. Balettből kapnak ízelítőt az érdeklődők, és a Magyar Rapszódiát (Fodor Zoltán koreográfiája) láthatja a közönség.
A Győri Balett a német Iserlohn, Lingen, Wolfsburg,Dinslaken, Zweibrücken,Bad Säckingen, Neuburg/Donau és az osztrák március Steyr valamint Vöcklabruck településeken mutatkozik be.
Fotó: Németh Alíz, Mekli Zoltán