A győri kékfestők New Yorkot is meghódították
Nagy megtiszteltetésként és örök emlékként értékelte Tóth Ildikó győri kékfestő, hogy műhelyüket meghívták New Yorkba, a Magyar Örökség Fesztiválra.
A Magyar Házban a győri kékfestő műhely kiállításon mutatkozott be, kékfestő workshopot tartott, a Mesterségek Ünnepe utcafesztiválon pedig bemutatót és kézműves foglalkozásokat rendezett Idikó és lánya, Enikő.
A győri kékfestők standja
A szervezők, a New York-i Magyar Ház, a Magyar Konzulátus és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége a Budai várban már hagyománnyá vált Mesterségek Ünnepének kistestvérét, a New York-i Mesterségek Ünnepét szervezték meg New Yorkban. A Manhattan belvárosában található Magyar Házban a hagyományos kézműves mesterségek mutatkoztak be, a győri kékfestők mellett tojásfestő, nemezkészítő, csizmadia, bútorfestő, hegedűkészítő és matyó hímző vett részt az eseményen.
Magyar zenészek, néptáncosok is felléptek
A nagyszámú érdeklődőnek a negyedik generációs Tóth Ildikó kékfestő, népi iparművész többek között arról beszélt, hogy hajdan több száz kékfestő működött Magyarországom, ma azonban csupán négy aktív műhely van, köztük a 111 éves győri kékfestő műhely. A vállalkozó szellemű látogatók kipróbálhatták a mintázást, mintafát és kékfestő madárkát készíthettek. Tóth Ildikóék ma is a hagyományos kézi mintázással, eredeti technológiával készítik a kékfestő kelméket, dunántúli és rábaközi motívumokkal. A kékfestés olyan, mint a gulyásleves készítés – mondja Ildikó, mindenki tudja, de mindenki másképp. A kékfestő műhelyek mindegyikének megvan a maga, saját családi receptje.
Győri kékfestő nyúl Manhattanben
A Magyar Ház igazgatónője, Nagy Ildikó, aki szintén győri származású, hagyományt szeretne teremteni a rendezvényből, így jó eséllyel, több győri kézműves is bemutathatja majd mesterségét New Yorkban.
Földvári Gabriella
Fotó: Tóth Ildikó