Győr+
2017.05.05. 15:55

A Győri Ördöglovasoké ismét az év show-ja

Hatalmas sikert arattak idén is a Győri Ördöglovasok, vagyis a Győri Rodeo Team a múlt hétvégén megrendezett Nemzetközi Díjlovagló Fesztiválon, melyen Magyarországon másodszor tartottak lovasiskolák számára show-versenyt, lehetőséget adva a lovardáknak munkájuk ötletes bemutatására.

Tóth Szilárd csapata ismét bizonyította izgalmas és olykor vakmerő tudását. A Máriakálnoki Díjlovagló Központban ezúttal Spartacus ókori történetét mutatták be.

 

 

„Úgy álltunk neki most is, hogy nyerni megyünk. Rengeteget gyakoroltuk a 15 perces kis darabot, másfél hónapig készültünk, minden hétvégén próbáltunk” – árulta el és elmondta azt is, tízperces videóval lehetett jelentkezni a csapatoknak, és a legjobb ötöt választották ki. A győriek a tavalyi siker után automatikusan meghívást kaptak, s meg is védték bajnoki címüket: az év show-ja az övék lett. A produkció idén is „családi vállalkozásban” valósult meg, a trükklovasok mellett az ötéves gyerekektől a Rodeo Ranch-ra járó tanítványok szüleikig sokan szerepet kaptak. Összesen 17 ló, 7 mini póni, közel 40 szereplő vett részt a show-műsorban, melyben nagy hangsúly volt a látványon.

 

 

A Tóth Szilárd által írt és rendezett darab hatfős nemzetközi zsűri előtt mérettetett meg, újabb fontos szakmai elismerést szerezve a gyirmóti Rodeo Ranch-nek.

Fotó: Beledi Márta