Győr+
2016.06.15. 14:53

A jövő ifjúságáért

Ifjúság – jövőképek címmel rendezett konferenciát a győri Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi kara. Az eseménynek komoly hagyományai vannak az intézményben, az idei volt a nyolcadik alkalom, hogy megszervezték az egész napos programot. A délelőtti plenáris ülésen szó esett Győr és a fiatalok kapcsolatáról, a fiatalok jövőtervezési stratégiáiról és egy könyvbemutatót is tartottak, amelyen Fekete Dávid alpolgármester is részt vett.

Az egész napos esemény szervezőit a témaválasztásnál a város, az egyetem és a régió cégeinek jó, kapcsolata inspirálta, így a konferencián elhangzott elemzések sokat segíthetnek a jövő problémáinak megoldásában. Ötletek például a szakképzett munkaerőhiány visszaszorítására, és a mai internetközpontú fiatalság megszólítására. Domanyik Eszter, az önkormányzat Városmarketing és Programszervezési Főosztályának vezetője előadásában azt mondta, nagy kihívást jelent számukra fiatalok bevonása a város életébe.

A főosztályvezető hozzátette, az Európai Ifjúsági Olimpiai Játékok lesz az egyik legnagyobb városi projekt, amibe 1500 fiatal önkéntest szeretnének bevonni. A délelőtt zárásaként bemutatták dr. Rechnitzer János, A területi tőke a városfejlődésben című könyvét, ami az elmúlt időszak kutatásait is megában foglalja. Fekete Dávid alpolgármester a szerzőt méltatta beszédében. Később a nap szekcióülésekkel folytatódott, közel 70 előadás közül válogathattak az érdeklődők a délután folyamán.

Ficsór Dávid