A kamara támogatja a turizmus-vendéglátás szakos hallgatókat
Immáron hagyománnyá vált, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Turizmus Bál bevételéből minden évben egy-egy tehetséges turizmus-vendéglátás szakos hallgatót támogat a Széchenyi István Egyetemen. Idén Fekete Kincső turizmus szakirányos hallgató közösségi aktivitását ismerte el a kamara. Kincső emellett elnyerte a Campus Mundi ösztöndíjat is.
A kamarai támogatás odaítélésében Fekete Kincső közösségi aktivitása volt a döntő. Szakfelelősként segít a hallgatóknak, tartja a kapcsolatot a Turizmus Tanszékkel, szakestet, szakmai kirándulást szervez, szponzorokat gyűjt, ha kell, és fórumokon képviseli a turizmus-vendéglátás szakot.
Kincsővel éppen azelőtt tudtunk beszélgetni, hogy a repülőtérre indult. Ugyanis szakmai gyakorlatának egy részét Ibizán, a Hotel Playasol The New Algarb nevű négycsillagos szállodában töltheti. „Négy hónapig hetente öt napot, napi nyolc órában dolgozunk, a szabadidőnket pedig bárhogyan eltölthetjük. Tervezzük is, hogy felfedezzük a szigetet, és ha lehetőség adódik rá, szeretnénk eljutni Barcelonába és Madridba is” – mondta elutazása előtt.
Egy közvetítő cégen keresztül pályázták meg az ibizai gyakorlati lehetőséget. Angol nyelvű önéletrajzot, motivációs levelet kértek, angolul folyt természetesen a felvételi interjú is. A hoteltől napi háromszori étkezést, szállást és háromszáz eurós illetményt kapnak. Emellett Kincső sikeresen pályázott a Campus Mundi ösztöndíjra is. Semmi sem hullott persze az ölébe magától. Az ibizai utat például már februártól szervezi, és a kamarai támogatás odaítélését is sok-sok közösségi munka előzte meg. Szakmai gyakorlatának másik felét egy budapesti rendezvényszervező cégnél tölti majd, és az egyetem után ezen a területen is szeretne elhelyezkedni.
„A kamara kereskedelmi tagozata a Turizmus Bál bevételéből minden évben egy-egy turizmus vendéglátás szakos hallgatót támogat. A bál szervezésében, lebonyolításában a diákok is segítenek. A tanszék és a kamara együttműködésében kiemelkedő helyet foglal el gyakorlati képzőhelyek engedélyezése, a konferenciák, előadások és a Turizmus Bál szervezése” – mondta Dr. Happ Éva tanszékvezető egyetemi docens. Az ibizai úttal kapcsolatban pedig kitért arra, hogy a hallgatók szakmai gyakorlatuk egy részét külföldön is elvégezhetik, ezt engedélyezik a számukra. Hasznos tapasztalatokat szerezhetnek, amiket jól tudnak hasznosítani majd a munkájuk során, gyakorolhatják az idegennyelvet, és hazatérve beszámolnak hallgatótársaiknak a kinti szállodaipar működéséről. Ugyanakkor természetesen itt helyben, Győrben is kiváló lehetőség adódik a gyakorlat elvégzésére a Famulus Hotelben.
„A kamara törekvése, hogy szakszerű és kiváló vendéglátásban, szálláshely szolgáltatásban és élményben részesüljenek az ide látogatók. Ehhez szükség van magasan képzett szakemberekre és arra, hogy ebben a régióban álmodják meg a jövőjüket. Fontos, hogy a térség turisztikával kapcsolatban álló vállalkozásai is megtalálják üzleti számításaikat. A kamara Kereskedelmi Tagozata elősegíti a szakmai ismeretszerzést, jó gyakorlatok megismerését. Ezeknek a céloknak a megvalósítását szolgálja az idén immáron nyolcadik alkalommal megrendezett Turizmus Bál is. Hagyománnyá vált, hogy a bál bevételéből pedig minden évben támogatunk egy-egy tehetséges, turizmus-vendéglátó szakos diákot. Kellenek a magas fokon képzett, világlátással bíró turisztikai szakemberek. Ők húzó erők, alakítók, fejlesztők lehetnek a térségben. Ezért is örömteli, hogy folyamatos és kiváló a szakmai együttműködésünk a Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszékével” – mondta Hanczné Mező Erika, a kamara Kereskedelmi Tagozatának elnöke, kiemelve, hogy a turizmus-vendéglátás alapképzést és felsőfokú szakképzést aktív közreműködéssel támogatják.
Nyerges Csaba/Széchenyi István Egyetem