A kárpátaljai fiataloknak gyűjt a Fidelitas

Győr+
2015.06.23. 17:00

Adománygyűjtő akciót indított a Fidelitas a kárpátaljai magyar fiatalok megsegítésére június elején. Erre hívta fel a figyelmet a szervezet megyei elnöke Fekete Dávid és helyi vezetője Diligens Dóra sajtótájékoztatóján.

Fekete Dávid rámutatott, a Kelet-Ukrajnában zajló események hatással vannak Kárpátaljára is, ezért fontos, hogy figyeljünk az ott élő magyarokra, akik egyre nehezebb gazdasági környezetben élnek. A Fidelitas, az ország legnagyobb ifjúsági szervezeteként kötelességének tartja, hogy segítsen a nehéz helyzetbe került családokon, ezért indította el június elején adománygyűjtő akcióját.

Diligens Dóra, a Fidelitas győri csoportjának vezetője az október végéig tartó „Fogjunk össze Kárpátaljáért” elnevezésű akcióval kapcsolatban elmondta, a www.karpataljaert.hu oldalon, illetve a www.karpataljaert.fidelitas.hu oldalon lehet bankkártyás vagy átutalásos módon adakozni.

 

A Fidelitas erre a célra elkülönített alszámláján összegyűlt pénzt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség közreműködésével a Verecke Alapítványnak juttatják el. Az alapítvány a tervek szerint az adományokat a kárpátaljai magyar fiatalok iskolai étkeztetésére fordítja majd. Hozzátette, az adományok sorsát a Kárpátaljáért Facebook oldalon lehet nyomon követni.

A sajtótájékoztatón elhangzott, napi 500 forintból meg lehet oldani egy gyermek étkeztetését, ezért politikai pártállástól függetlenül arra kérnek mindenkit, hogy ha kis összeggel is, de támogassák a kárpátaljai magyarságot.

 

Fotó: Marcali Gábor