Győr+
2016.11.15. 16:25

A körkörös gazdaság támogatásáról tanácskoznak Győrben

November 15-17-ig Győr ad otthont annak a napokban zajló, körkörös gazdaság támogatását célzó nemzetközi szakmai workshopnak, amely a SYMBI elnevezésű projekt keretein belül valósul meg.

Az INTERREG Europe Program támogatásának köszönhetően a főként partnerrégiókból érkező résztvevők egy régiók közötti kölcsönös tanulási és tapasztalat átadási folyamatnak lehetnek részesei. A rendezvény házigazdája az újítások és innovációk mellett elkötelezett Pannon Novum Nonprofit Kft., amely több Európai Unió által finanszírozott nemzetközi projekt megvalósításában is sikerrel közreműködik, és mindig törekszik arra, hogy a projekt tapasztalatai minél szélesebb körben hasznosuljanak.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakmai támogatásával 2016. április elsejével induló projekt 3+2 éven át biztosít lehetőséget jó gyakorlatok cseréjén, tanulmányutakon, tudáskapacitásbővítést célzó interregionális képző műhelyeken és szakpolitikai benchmarkon keresztül az egyes partnerrégiónként kiválasztott szakpolitikai eszköz fejlesztésére, végrehajtásának javítására.

A kilenc szervezet és a hét európai- köztük görög, spanyol, olasz, finn- régió együttműködése a körkörös gazdaság támogatására irányul, az iparági együttműködések és az erőforrások hatékony felhasználásának növelésével, az új technológiák és üzleti modellek alkalmazásának elterjesztésével.

A megrendezett három napos szakmai műhely három tématerület köré szerveződött. Az első témakör- “Kihívások és akadályok, amelynek meggátolják a körkörös gazdaság alkalmazásainak a bevezetését”- bepillantást nyújtott abba, hogy milyen akadályok és segítő tényezők befolyásolják a körkörös gazdasági modell bevezetését a kis-és középvállalkozások számára, ezzel egyúttal rámutattak azokra az igényekre és nehézségekre is, melyeket kezelni kell a regionális politika szintjén.

A második témakör- “Az európai stratégia (cselekvési terv) a körkörös gazdaság érdekében” – alkalmat ad arra, hogy regionális önkormányzatok/hatóságok képviselői valamint (politikai háttérrel rendelkező) külső szakemberek megvitassák az unió stratégiáját (Circular Economy Package) azzal kapcsolatban, hogyan segítsék elő a fenntartható növekedést a körkörös gazdaság által.

A harmadik témakör- “Az akadályok megszüntetése és ösztönző rendszerek kiépítése a magán beruházások elősegítésére” – gyakorlati betekintést nyújt abba, hogy a regionális önkormányzatok milyen módon tudnak támogató és koherens politikai környezetet kidolgozni a magánberuházások számára.

A beszélgetésen a résztvevők megvitatják, melyek azok a (lehetséges) pénzeszközök és ösztönzők, amelyeket a gazdasági szimbiózis és a körkörös gazdaság, valamint a kommunikációhoz és oktatáshoz kapcsolódó intézkedések támogatását biztosítják. A különböző politikai keretek között működő regionális önkormányzatok képviselői a párbeszéd során pedig hasznos következtetéseket vonhatnak le az optimális megoldásokról.

 

Több információ a projektről a www.interregeurope.eu/symbi oldalon érhető el.