Győr+
2015.12.18. 10:09

A közgyűlésről jelentkezünk

Elkezdődött az év utolsó közgyűlése a városházán. 22 képviselő van jelen. A napirendi pontokat ITT tanulmányozhatják.

11.16

Az utolsó napirendi pontként – miután elfogadták a közgyűlés 2016. első féléves munkatervét – zárt ülésen tárgyalják az önkormányzati hatósági ügyben hozott határozatok elleni fellebezéseket. Ezután a képviselők közös koccintással zárják le a 2015-ös évet.

 

11.15

A képviselők sorban fogadják el a napirendi pontokat, köztük a Wiener Sängerknaben koncertjére szükséges előleget a Győri Filharmonikus Zenekar számára.

 

11.00

A közgyűlés megerősítette pozíciójában az Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat, az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat és Győr Megyei Jogú Város Gyermektáborának vezetőjét.

 

10.51

Eddig az önkormányzat fizette a háziorvosok (gyermek, felnőtt, fogorvos) rezsiköltségét,  2016-tól viszont, mivel a gyermek- és felnőtt háziorvosok esetében az állam vállalja a rezsiköltségek finanszírozását, az önkormányzat nem fizeti tovább azt. Az állam havi 130 ezer forintot biztosít erre a célra a háziorvosoknak, a fogorvosoknak viszont nem. Az önkormányzat ezért a jövőben is folytatja a fogorvosok rezsiköltségének finanszírozását.

 

 

10.40

Az ötödik napirend következik: javaslat a helyi autóbusz-közlekedéssel kapcsolatos döntések meghozatalára.

 

Dr. Neupor Zsolt szerint a szolgáltató szervezetet sok kritika éri az összevonás óta. A helyi buszközlekedés egyik konkrét problémája, hogy a jegykiadó automaták gyakran nem működnek. További források bevonása szükséges a helyi buszközlekedésbe véleménye szerint. Sűrűbb elérést kellene biztosítani az ipari park kisebb cégeihez. A géppark is öreg, el kellene gondolkodni, hogy az önkormányzat többletfinanszírozással beszálljon új buszok vásárlásába.

Borkai Zsolt úgy reagált, nem biztos abban, hogy erről az önkormányzatnak kell gondoskodnia, hanem az adott cégeknek. 2014 nyarán kötöttek kétéves szerződést a busztársasággal, ezért azt javasolja, a szerződés lejártának közeledtével tárgyaljanak újra bizonyos pontokat, köztük szerepelhetne jogos igényként a géppark megújítása. Hozzátette, ez nem egyszerű folyamat, hiszen a szolgáltatásra közbeszerzést kell kiírni.

 

10.34

A negyedik napirendnél jár a közgyűlés, a hulladékgazdálkodási rendszer megvalósításáról van szó.

Borsi Róbert (FIDESZ-KDNP), a társulási tanács elnöke megköszöni a város vezetőinek és a kistelepülések vezetőinek a munkát. Sokat haladtunk előre, közeledtek az álláspontok. A GYHG és a Győr+ Média közös kampányt indított, életre hívta Kuka Berci figuráját a környezettudatosság jegyében. Bízom benne, hogy a jövő év az építkezés időszaka lesz – hangsúlyozta.

Bárány István (Független) arra hívta fel a figyelmet, hogy a szemetelők a díjfizetők kárára cselekednek és megköszönte az úgynevezett hulladék-kommandó ténykedését, akik egyre több szemetelőt értek tetten, ténykedésük pedig remélhetőleg visszatartó erővel bír.

Az előterjesztést elfogadták a képviselők.

 

10.20

Dr. Neupor Zsolt (DK) a Quaestor ügy kapcsán azt mondja:  Állampapírt vettünk, visszakaptuk, de ha a kincstártól vettük volna, nem merült volna fel probléma.

Borkai Zsolt válaszol: Győr város valóban államkötvényt vásárolt, így szabályosan járt el. Közel dupla kamattal tudtuk megkötni, így jó befektetésnek indult. Nem a befektető felelőssége, ha egy bank, vagy társaság tönkremegy.

 

10.11

Varga Márk (MSZP-Együtt) szól hozzá a második napirendhez: a szabad pénzeszközök felhasználásáról továbbra is a polgármester dönt egy személyben, arra kéri, hogy mérlegelje a pénzügyi bizottság bevonását.

Borkai Zsolt úgy gondolja, az elmúlt időszakban mindig jó döntést hoztak, ez elmondható a Quaestor ügy esetében is, lejárató kampány indul, de bebizonyosodott a város igaza. Akik támogatják a várost, továbbra is egyeztetni fogok velük – tette hozzá.

 

Juhász István (MSZP-Együtt) az első napirendi ponthoz szól hozzá: a zöldterület csökkentéséről is szól a javaslat, szerinte a jövőben a fejlesztések finanszírozását át kell gondolni.

Borkai Zsolt polgármester (FIDESZ-KDNP) válaszol: egyértelműen megfogalmazódott, hogy nem terhelhetjük az önkormányzat büdzséjét a lakott területen készülő beruházások esetében, ez a költség az adott építtetőt terheli.

 

10.05

Először a 2015. évi nemzetiségi díjak átadására kerül sor. A díjazottakra hamarosan visszatérünk.

 

Fotó: O. Jakócs Péter