Azt végképp nem értem, hogy a férfi főszereplő kategóriában miért Jean Dujardin kapta a díjat, amikor két olyan színészi teljesítmény is a nomináltak között volt, mint George Clooneyé és Brad Pitté – mondta a gyorplusz. hu portálnak adott interjújában Tanner Gábor filmesztéta, aki A némafilmes helyett A leleményes Hugónak adta volna az Oscar-szobrot.
Mennyire jött be az idén a papírforma?
Idén válogattak először 9 film közül az akadémia tagjai a legjobb film kategóriában, de nem volt annyira nyílt a küzdelem, mint mondjuk, tavaly, amikor csak 5 film versenyzett, de azok közül 4-nek komoly esélye volt a szobrocskára. Idén gondolhattuk, hogy 2 film között fog eldőlni a küzdelem: a The Artist – A némafilmes és A leleményes Hugo között. A mozit, a filmet ünneplő két ilyen szép és nagyszabású munka díjazásával magát a médiumot ünnepelte az akadémia. Végül aztán az elmaradt versenyizgalomért a döntésével kárpótolt bennünket a testület. Jól keresztülhúzták ugyanis a papírformát. A lényegesen gazdagabb kiállítású, gyönyörű látványvilágú film vesztett. A frankofónok mondhatják: mert az élő legenda, Scorsese ellen és a francia filmre szavazott az amerikai akadémia. És azt is el tudom képzelni, hogy A leleményes Hugo gyártójánál, a Paramountnál jó néhányan kitépik a hajukat bosszúságukban. Biztosan Oscarra mentek a filmmel, ki gondolta volna, hogy idén készül egy másik filmet ünneplő mű is, ami ráadásul csak azért indulhatott a „nagy Oscarért” folyó küzdelemben, mert nem franciául beszél, ugyanis némafilm. Azt azért meg kell jegyezni, hogy egy rangos díjnak, és az Oscar a leginkább ilyen, jelentős marketingereje van. Felmérések igazolják, hogy ha egy film már ki futott a mozikban, de aztán egy nagyobb díjban részesül, ismét kíváncsiak lesznek rá az emberek, és sokszor ugyanannyi nézőt hoz a díjnak köszönhetően, mint korábban. Tehát az Oscar nem csupán presztizsszempontból fontos. Arra azért kíváncsi lennék, hogy a francia büszkeséggel és a filmtörténetben betöltött úttörő szereppel miként egyeztethető össze, hogy a The Artist – A némafilmes cselekményét egy amerikai filmstúdióba helyzeték az alkotók. Így a film végén felcsattanó utolsó pár mondat is lehetett angolul, nem kellett ezért átsorolni a filmet a „nem angolul beszélő filmek” kategóriájába. Érdekes, hogy Scorsese filmje pedig Párizsban játszódik.
A The Artist – A némafilmes gyűjtötte be a legfontosabb aranyszobrokat. Mi az oka, hogy a hangosfilm korában egy némafilm tarol?
Talán az, hogy a film- és mozivilágban hatalmas átalakulás kezdődött a digitális technológia térhódítása miatt. The Artist – A némafilmes a filmkultúra első nagy technológiai váltásáról szól, arról az időszakról, amikor a hangcsík megjelent a celluloidszalagon. Így párhuzamba állítható a két korszak, a múlt és a jelen. Ilyenkor vannak leszakadók és vannak az új kor haszonélvezői. Sőt, szélesíthetjük is a film értelmezési mezejét. Ugyanis nem csupán a filmet érinti ez a technológiai változás, hanem az életünk, a munkák legtöbb területét. Mennyire tudunk alkalmazkodni az új kor kihívásaihoz – ezzel a kérdéssel nagyon sokan kényszerülünk szembenézni. Sokan átérezzük George Valentin szomorúságát, ugyanakkor egyre másra kerülnek a mozikba azok a filmek, amelyek az egyéni kiállást, az önsorsformálást állítják követendő eszményül elénk.
A némafilmes egyik jelenete
A másik érdekessége a The Artist – A némafilmesnek a kép és a zene kivételes összhangja. A világ filmarchívumaiban régóta folyik az egykori némafilmek restaurálása, és évente párszor fesztiválokon mutatják be munkájuk eredményeit az intézmények. Olykor, egy-egy ilyen mustra megnyitóján szimfonikus zenekarral kísérik a némafilmek vetítését, ami tényleg csodálatos élmény, de én még ilyen kiemelt némafilmes ünnepeken sem éreztem ennyire varázslatos zenei aláfestést, ami úgy sodorta volna filmet előre, mint a The Artist – A némafilmes esetében. És hát persze ez is egy érdekes játék: a némafilmet a hang, a zene viszi a hátán.
Milyen tendenciákra, folyamatokra utal a mostani eredmény?
Az eredmények nem követik azt a tendenciát, amit az elmúlt években tapasztalni lehetett, vagyis hogy olyan film kapja a díjat, ami megfelel az új kor „kis képernyős” világának. A király beszéde, A bombák földjén, Gettómilliomos látványvilágát nem kifejezetten a mozira szabták. Egyre több mozgóképet fogyasztunk ugyanis a tévénken, monitorainkon, egyre nagyobb részt tesznek ki a stúdiók bevételében a televízióra gyártott sorozatokból befolyó pénzek stb. Ez az év epizód volt, más szóval egy pihenő, lehetőség némi nosztalgikus merengésre. Megnyugtatom a moziszerető közönséget: nem fog sok némafilm készülni, sem fekete-fehér produkció a jövőben.
Jövőre fogunk-e emlékezni ezekre a filmekre?
Az előző válaszomban erre is megfeleltem már: mivel kitérőnek érzem az idei évet, nem hiszem, hogy sokat fogunk a The Artist – A némafilmesről beszélni.
Az Ön Oscarját kik kapták volna meg a jelöltek közül és miért?
Minden kétséget kizáróan A leleményes Hugónak adtam volna a „fődíjat”. Ennyire gazdag kiállítású filmet ritkán lehet látni. Fantasztikusan érzi Scorsese a 3D-ben és a perszonalizált videojátékokban rejlő képi lehetőségeket, noha a film azért sokszor szenved még a 3D gyermekbetegségeitől.
A leleményes Hugó
De hát a film eleji szubjektív kamerás száguldás a pályaudvaron az a szó szoros értelmében lélegzetelállító. És egészen széles korosztályhoz szól: a kicsik sírnak a megindító történeten, a nagyok meg ámulnak a látványon, a filmtörténeti utalásokon. Szerintem lehetett volna bátrabb az akadémia, hogy Scorsesét jutalmazza rendezőként.Azt végképp nem értem, hogy a férfi főszereplő kategóriában miért Jean Dujardin kapta a díjat, amikor két olyan színészi teljesítmény is a nomináltak között volt, mint George Clooneyé (Utódok) és Brad Pitté (Pénzcsináló).Mindketten abban az újfajta színésztechnikában jeleskednek a jelölésüket lehetővé tevő filmben, amelyik sokat bíz az arcra, és szinte alig-alig alkalmazza a test egyéb kifejezőeszközeit. Ismét a „kis képernyős” kívánalmaknál vagyunk. Talán azért nem díjazták őket, mert még közeli mindkettejük kommerszfilmes múltja. És az akadémia idén érezhetően „arisztokratikus szemüvegen”, ha tetszik, lornyetten keresztül nézte a jelölteket. A női főszereplő választásával egyetértek. Igaz, hogy Meryl Streep ezáltal (ez immár a harmadik Oscarja) túlértékelődött (azért nem három „Oscaros” sztár), de ehhez tudni kell, hogy egy Oscar elnyerésében nagy szerep hárul a szerencsére: nem mindegy, milyen filmek jönnek össze egy évben. És hát nem elég jó színésznek, színésznőnek lenni, szerencse is kell.
Trunkos Ildikó