Győr+
2016.12.21. 18:30

A lurkóknak gyűjtött Győrben a Gyerkőcökkel Suttogó

Több mint 140 ezer forint gyűlt össze Pribránszki Marianna viselkedéspedagógus, a Gyerkőcökkel Suttogó program életrehívójának jótékonysági előadásán, melyet a Lurkó Alapítvány számára ajánlott fel, akik a győri kórház udvarára álmodtak meg egy játszóteret.

Fegyelmezési problémák miatt hívják a legtöbbször a győri Pribránszki Marianna viselkedéspedagógust, akiről már mi is írtunk korábban. A szakember egy előadással mondott köszönetet az érdeklődő szülőknek, Mariannát és programját ugyanis egy év alatt több mint 10 ezren kezdték el követni a Facebookon.

 

Több mint 140 ezer forint gyűlt össze, a támogatás kórházi játszótérre kell

 

Előadásának kiindulási alapja az volt, hogy egészen másként kell gyermeket nevelni 2016-ban, mint 20-30 évvel ezelőtt. Régen könnyebb volt, amit azzal magyarázott, hogy a felgyorsult világ elképesztő mennyiségű információt zúdít a szülőkre.

Sok mindent másként kell ma csinálni, ám ami nem változott az évtizedek során, az az, hogy a fegyelmezésről nem mondhatunk le – hangsúlyozta. „Az imént mesélte az egyik anyuka, hogy mikor elindult otthonról az előadásra, megkérdezte tőle a kisfia: mi lesz, ha azt mondják, hogy többé nem szabad kiabálnod?” – osztotta meg a közönséggel, s végül ilyet nem mondott, mert szerinte időnként, ha az adott helyzet úgy kívánja, alkalmazni kell a hangosabb, erélyesebb fegyelmezést is.

A viselkedéspedagógus azt tapasztalja, azért láthatunk magunk körül sok hisztis, viselkedésproblémákkal küzdő gyerkőcöt, mert a szülő leggyakoribb félelme, hogy fegyelmezés, szigor esetén nem fogja szeretni a gyermeke. Pedig a rend, fegyelem és a következetesség alappillérei a nevelésnek és a harmonikus szülő-gyermek kapcsolatnak.

 

 

A szakember azt tanácsolja, hogy a fegyelmezést az első pillanattól kezdve gyakorolják a határok kijelölésével. Minél kisebb a gyerek, annál rövidebb mondatokkal kommunikáljunk vele, és adjunk egyértelmű utasításokat. A nem mindig legyen nem, az igen pedig igen. Ez biztonságérzetet ad. A fegyelmezésre is ezért van szükség, hogy biztonságban érezzék magukat, és így ki tudjanak bontakozni. Ha nincsenek szabályok, nem tudják kihozni magukból a maximumot. „Hány gyerek kallódott el azért, mert nem lehetett annyit megtanítani neki, mint amire egyébként képes lett volna, csak fegyelmezetlen volt?” – tette fel a kérdést és hangsúlyozta, hogy minden gyerek potenciális zseni és a szülő felelőssége, hogy mit hoznak ki belőle. „Hogyan? Fegyelmezett következetességgel, viszont ha te nem vagy fegyelmezett, miért várod el tőle, hogy ő az legyen? A gyerek a szülő tünete, ha változást szeretnél, kezdd magaddal” – mutatott rá és elmondta, nüansznyi dolgokra kell általában gondolni, egész pici változtatások is sikerhez vezethetnek.

Marianna mindig az okokat keresi meg, s vallja, egy gyermek sem születik rossznak. „A közelmúltban hívtak egy négyéves kisfiúhoz, mert nagyon gyakran elsírta magát. Másfél óra után megkérdeztem tőle, miért sírsz mindig? Mert az anyukám azt úgy szereti! – jött a válasz rögtön. Mert mi történt? Elkezdett sírni, anyuka pedig megölelgette. Persze, hogy azt tanulta meg, hogy a sírás a legjobb út az öleléshez. Az édesanya pozitív megerősítést adott, pedig nem hiszem, hogy amikor ő a munkájában elront valamit, akkor jól megölelgetik” – hozott egy szemléletes példát, milyen apróságokon csúszik félre a nevelés, majd elárulta az egyik leghatásosabb módszerét.

„Az első törvényem, hogy nincs hiszti! Először is biztosítom a gyereket, hogy nagyon szeretem: megfogom a kis arcát, adok egy puszit a homlokára és azt mondom, nagyon szeretlek. Majd hátralépek kettőt, felemelem az ujjam és határozottan úgy folytatom: de ezt a viselkedést nem tűröm! Majd otthagyom. Ha nincs közönség, nincs hiszti! Ha kell, egy óra alatt ezt 12-szer megcsinálom, higgyétek el, működni fog és egyre ritkábban kell alkalmazni.”

 

Zoljánszky Alexandra

Fotó: O. Jakócs Péter