A magyar luxus roncsderbi 2. rész
A cél, hogy jobban megérje egy 10 éves autót behozni az országba egy 15 évesnél.
Friss statisztikai adatok szerint tavaly hazánkban 550 ezer használt – autó-adásvétel történt (11%-kal több, mint egy évvel korábban), 77 ezer új autó forgalomba helyezés mellett (ami 13% növekedést mutat). Ez azt jelenti, hogy éledezik az autópiac, ami jó. Az 550 ezer adásvételből 120 ezer külföldről behozott autóra köttetett. Ez a szám 2014-ben 97 ezer volt, 2013-ban pedig még csak 65 ezer. Ez regisztrációs adóbevétel-növekedés az államnak, ami szintén jó.
Luxus vagy roncsderbi
Csakhogy az országba érkező autók döntő többsége 11- 12 éves, vagy annál is öregebb. Ami viszont nem jó. Luxus vagy roncsderbi Ahogy a társadalom szétszakadt, úgy szakadt szét a használtautó-piac is. Van egy kiugrott-kiugróban lévő, már tehetős vagy épp gazdagodó, ügyes-ügyeskedő vagy épp konkrétan csaló, gazdasági bűnöző réteg, akik a sokmilliós autók felvevőpiacát jelentik. Annyira még nem megy jól, hogy új autót vásároljon, de féláron már jó a 3-4 éves luxusautó. (Ne beszéljünk a tisztességes gazdagokról – létezik ilyen? –, hisz ők feltehetőleg nem ügyeskednek.)
Tipikusan az ő számukra özönlenek az országba a nagy értékű autók, melyeknek az ÁFA-ját a hasonszőrű vállalkozó tesók előszeretettel nyelik el. Ez már akkora tétel, hogy azt már érdemes. Arra már megéri gründolni egy eldobós céget (persze nem egy autóra: 20 db 10 milliós autó ÁFÁ-ja 40 milliós nagyságrend, aztán jöhet a következő cég). Két eset van: vállalkozó- gazdagodó nem is tudja, hogy ÁFA-csalt autót vett, vagy nagyon is jól tudja, annyira, hogy vevő és kereskedő felezi a lenyelt, meg nem fizetett ÁFA-t.
A másik réteg a szegény, akinek igénye lenne, de pénze nincs autóra. Ők keresik a már korábban tárgyalt (lásd 1. rész) külföldről behozott hulladékokat pár százezer forintért. Hisz vagy a jövedelmük alacsony annyira, hogy nem kapnának hitelt egy jobb autóra, vagy már korábbról görgetnek maguk előtt rossz hitelt vagy előkelő BAR-listás helyezést a banki szabadrablás korszakából.
A kettő kategória közt áll a társadalom azon rétege, aki tisztes jövedelemmel bír, szerény megtakarításra képes, tisztességes munkából él. Azaz nem áll, sokkal inkább hiányzik ez a réteg. A kormánypárt által régóta megerősíteni, újraépíteni vágyott polgári réteg. Akinek kultúrája van, igénye a szebbre, jobbra, művészetre, tisztességes és egyről a kettőre szeretne jutni (nem pedig egyről a háromra, ahogy a Zimmer Feri című filmben). Aki megfizeti a közterheket, adókat, kötelező biztosítást, és nem gondolkodik ÁFA-csaláson, szlovák rendszámon. Megadja a királynak, ami a királyé.
Nos, ez a réteg lenne, amely a 3–4 milliós középkategóriás, még viszonylag fiatal autó vásárlórétegét adná. De ez a vásárlóréteg vagy nincs is, vagy nagyon- nagyon vékony. Így aztán az ebbe a kategóriába eső autók nagyon nehezen eladhatók, ebben a szegmensben a hitelképes hiteligénylés pedig még ritkább. Másik cikk témája lehetne, hogy pozitív hitelbírálatra külföldi munkavállalóként vagy hazai multicég alkalmazottjaként van esély.
Van megoldás?
Társadalomkritikába nem szeretnék belemenni, a polgárosodás kérdését nem itt fogjuk megoldani, de hogy mi lenne a megoldás az autópark öregedésére? A 10 évesnél fiatalabb, minimum Euro 5-ös környezetvédelmi osztályú (már Ukrajnában is Euro 5 a követelmény) gépkocsik regisztrációs adójának eltörlése vagy jelentős csökkentése. Eközben az ennél öregebb és rosszabb besorolású autók regadójának drasztikus emelése, hogy jobban megérje egy 10 éves autót behozni az országba egy 15 évesnél. Nagyon üdvözlendő az elektromos és tölthető hibrid autókra bevezetett adó-, parkolási stb. kedvezmény, de ezeknek az autóknak a mennyisége még csepp a tengerben: minimum 10 milliós nagyságrend egy ilyen autó vételára, de elmehet akár 50 millióig is. Ez sajnos egyelőre még jó ideig nem nyújt megoldást a hazai roncstemető problémájára. Mit tehetünk ezen kívül. Bízzunk a gazdaság élénkülésének fogyasztásnövelő hatásában. Ha már nem devizahitelek árfolyam-növekedésére kell milliókat elkölteni, talán lassan jut majd pénze az embereknek fiatalabb, gazdaságosabb, környezetkímélőbb autókra is, és talán a pizzafutár autók is lecserélődnek egy szebb jövőben elektromos hajtásúra.
A cikk első része itt olvasható
Szerző: Szabó Gábor
(X)
CarMen Autó
Győr, Nádor tér 1.
+36-70/335-5335, +36-70/427-6000
www.carmenauto.hu