Győr+
2016.09.17. 15:10

A Margaret Island már az új dalokkal érkezik Győrbe

A legnépszerűbb magyar zenekarok között van a Margaret Island, akik szombat este Győrben is fellépnek a Magyar Hagyományok és Pálinkafesztiválon. A nagy slágereket és új dalokat is hoznak magukkal.

– Nagyon szeretjük Győrt, idén már négyszer jártunk itt, teltházas közönségre leltünk és minden alkalommal nagyon kedvesen fogadtak minket – mesélte Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője.

Az évente 120 koncertet számláló Margaret Island a közvetlenségükben és a természetességükben rejti varázserejét. Közönségük igen széles skálát ölel, pólyásoktól a 70 éves nagyszülőkig mindenkit látunk a színpad előtt.

– Egy dolgot tudnék megfogalmazni, ami közös bennük, hogy jófejek! Rengeteg levelet, kérést kapunk a közönségtől, amit el is olvasunk és válaszolunk, mi több teljesítjük. Talán ez egy kicsit eltér a többi zenekar tevékenységi körétől, de mi teljesítjük, mert szeretjük. A legutóbbi egy anyukától érkezett, aki egy éves kisfiának szeretne egy időkapszulát készíteni. Pár sort kért tőlünk, hogy majd 17 év múlva átadhassa.

– A tavaly megjelent „Egyszer volt” című lemezetek után azt nyilatkoztátok, hogy a gyermekkorotok lezárását jelentette. Eltelt egy év, sikerült felnőtté válni?
– Igen, teljes mértékben! Ám ehhez a közönség is hozzájárult, fel kellett nőni a feladatainkhoz és így ebben a szellemben készült már a decemberben megjelenő új lemezünk.

– Mi az, amivel készültök most a győrieknek?
– Régi kedvenc dalok, kicsit őszi hangulatban, valamint a megjelenő új lemezről is játszunk már.

– Áruld el, külföldi turnékon, lemezkiadáson is gondolkodtok?
– Koncerteztünk már a határokon túl is jó párszor, Párizsban, Máltán, a Libikóka című klipünket pedig ténylegesen Róma utcáin forgattuk. Viszont, ha idegen országban is játszunk, legfőképpen az ott élő magyaroknak tesszük mindezt. Annak ellenére, hogy az első dalaink angol nyelven jelentek meg, magyarul énekelni a legjobb.

– A dalok még mindig a platánfák alatt születnek, esetleg a Margitszigeten?
– Imádjuk a természetet, a nevünk sem véletlen, a zenekar fiú tagjai Budapestről származnak, de vidéki lányként most én lennék a Margit sziget a zenekarban. A kis papírhajónk a logónkban pedig a mindenhez és mindenkihez vezető utat jelenti.

Margaret Island koncert: szombaton, 21:45-kor a Dunakapu téren!

Szarka Zsófia