Hogyan segít a betegeken a meseterápia? Miért van más mesékre szükségük a szívbetegeknek és rákbetegeknek? Miért nem csak gyerekeknek szólnak a mesék? És mit mond minderről a pszichológia? Többek között ezekre a kérdésekre kaphattak válaszokat azok az érdeklődő hallgatók, aki részt vettek a Gyógypedagógia Tanszék által szervezett Csevegés csészékkel beszélgetésen a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai-karán. Az eseménysorozat vendége ezúttal Csóka Judit meseterapeuta volt.

A Csevegés csészékkel beszélgetéssorozat során a művészet több különböző területéről derült már ki, hogy megfelelően megválasztott, ügyes módszertannal terápiára is alkalmazható. Korábban ez bebizonyosodott a zenével, majd a cirkusszal kapcsolatban, és végül, legutóbbi alkalommal a mesék vonatkozásában is.

A dr. Jászi Éva és Rohár Alexandra vezette különleges kurzus célja az, hogy olyan kevéssé ismert vagy nem szokványos módszereket mutasson be, amelyekkel egyébként a hallgatók aligha találkoznának a képzésük során. A beszélgetések kiegészítik az órákon hallottakat, a hallgatók extra ismeretekhez jutnak – mindezt a saját területükön elismert, profi szakemberektől.

A legutóbbi alkalommal Csóka Judit klinikai szakpszichológus látogatott el az Apáczai-karra, hogy a meseterápiáról adjon elő az érdeklődőknek.

Ahogy a rövid összefoglalóban is elhangzott, Csóka Judit Székesfehérváron él és dolgozik. Elsőszámú munkahelye a Fejér Megyei Szent György Oktató Kórház, ahol kardiológiai és onkológiai betegek pszichoterápiájával foglalkozik. Végzettsége szerint klinikai szakpszichológus, 2014-ben szerzett meseterapeuta címet. Pályafutása során voltak csoportjai kórházakban, hajléktalanszállón és börtönben is. Legújabb, sorban a harmadik meseválogatása (Mesék a pénzről) idén jelent meg.

„A kórházban elsősorban a kardiológián dolgozom. Általában infarktust követően kerülnek oda a betegek, akik három hétig vannak ott, ezalatt kell felkészítenünk őket a további életükre. Ennél a pontnál merül fel a meseterápia” – mondta Csóka Judit.

„A pszichológus célja ezekben a csoportokban elsősorban a betegség miatt fellépő szorongás és feszültség csökkentése. A páciensek a meséken keresztül jobban megérthetik, hogy milyen pszichés folyamatok vezettek el a jelenlegi állapotukig. A mesékből vett viselkedési minták, akár tudattalanul is átszivároghatnak a gondolkodásukba. Én legalábbis erre törekszem, amikor mesélek” – tette hozzá.

Természetesen a mese kiválasztásán sok múlik. Nem mindegy, milyen mesével készül akkor, ha épp a kardiológiára megy és akkor, ha az onkológiára.

„Azt látom, hogy a szívbetegek inkább a presztízsért, a társadalmi elismertségért hajtják túl magukat, a rákbetegek pedig azért, hogy szeressék őket a többiek. Ez nem egy tudományos tétel, ez csak a saját megfigyelésem, érdemes lenne utánajárni” – jegyezte meg a terapeuta, hozzáfűzve, hogy emiatt másfajta terápiára van szükség ezeknél a betegeknél. Mindezt alátámasztandó hosszasan elkezdte sorolni az eseteket, amikkel találkozott.

„Kardiológiai csoportjaimban nagyon jellemző az úgynevezett menedzserbetegség. Amikor ezer dolgot csinálok, mindenre oda akarok figyelni, de saját magamra nem jut idő. Stressz, pörgés, állandó rohanás az életem. Megy ezerrel a szívem, magas a vérnyomásom, sok cukrot veszek magamhoz, emiatt nő a vércukorszint…” – rögzítette az általános diagnózist, amely többé-kevésbé mindegyik betegnél jellemző volt.

„Volt nálunk egy harminc éves srác, aki szívelégtelenséggel jött be. A NAV-nál dolgozott és addig nem ment haza, amíg volt akta. Ha este tízig volt akta, akkor ő este tízig volt ott. Közben hízott és hízott és a végén azt vette észre, hogy nem tud felmenni a lépcsőn. Nagyon nehéz volt arról meggyőzni, hogy nem a munka az, ami meghatározza az értékünket” – hangzott el.

Csóka Judit szerint vannak nagyon jellemző mondatok a kardiológiai betegeknél. Ilyen például a „megcsinálom, ha beledöglök is” vagy az „akkor megyek orvoshoz, ha visznek”. A terapeuta szerint ez tipikusan A-típusú személyiségre utal. Ez az az embertípus, aki a piros lámpánál idegrohamot kap. Állandóan türelmetlen, mindenkit sürget, állandó feszültségben él. És épp emiatt nagyon hajlamos szív- és érrendszeri betegségekre.

„Volt egy néni, második infarktusát kapta. Mondta, hogy ő érezte, valami nem jó, de azt az öt palántát még el akarta ültetni. A végén a lánya szedte össze… Szerencsére túlélte. De volt olyan betegünk is, aki bányában dolgozott és érezte magán, nem kap levegőt, fáj a mellkasa. Be is jött a sürgősségire, elvégezték a vizsgálatokat és mondták neki, hogy itt kell maradni, mert infarktusa van. Erre közölte, hogy ő nem tud itt maradni, neki le kell mennie a bányába, mert dolga van. Végül adtak neki gyógyszert és saját felelősségre távozott. Hihetetlen, de ő is életben maradt.”

A rákbetegek esetén is lát hasonló lelki hátteret Csóka Judit. Annyi a különbség, hogy ők azért hajszolják túl magukat, mert nagyon jó emberek akarnak lenni.

„Tudják hány olyan nagymamával találkoztam, akinek az unoka volt a mindene? Sokan hulla fáradtan is mindent félretesznek és ott vannak a gyerekkel. Ez persze folyamatos feszültséggel jár, mert állandóan résen kell lenni, mit csinál. Hatvan felett ez már nagyon fárasztó” – említette példaként a terapeuta, aki szerint az is nagyon gyakori probléma, hogy kemoterápia alatt is jelentkezik az emberekben egy rossz értelemben vett megfelelési kényszer. „A saját betegsége háttérbe szorul, nem veszi észre, hogy pihenésre lenne szüksége. Ez hátráltatja a gyógyulást” – fogalmazott.

A meseterápia akkor jön be a képbe, amikor a baj már megtörtént és életmódváltásra van szükség. Sokak számára ugyanis a mesék kövezik ki az utat egy harmonikusabb psziché, ezáltal egy egészségesebb test és egy boldogabb élet felé. Ezáltal megelőzhető az újabb infarktus, oldható a betegség miatti szorongás, javítható a beteg kedélyállapota, amely például a rák legyőzésében kulcsfontosságú.

„Sokan azt hiszik, hogy a mese valamilyen gyerekes dolog, holott ez egyáltalán nem igaz. A tizenkilencedik század elejéig nem a gyerekeknek meséltek az öregek, addig az egy felnőtt műfaj volt. Csak akkor kerültek be a gyerekszobákba, amikor módosították őket, mert úgy gondolták, túl véresek, túl szörnyűek, szelídítsünk rajta. Így születtek meg a ma ismert mesék” – részletezte Csóka Judit.

Szintén gyakori „vád” a mesékkel szemben, hogy nincs közük a valósághoz, világukban minden szép és jó. A terapeuta szerint ez nem feltétlenül igaz.

„Nagyon sokszor egyáltalán nincs jó vége a meséknek. A legújabb kötetemben (Mesék a pénzről – a szerk.) a pénzzel kapcsolatos történeteket gyűjtöttem össze. Itt sok olyan mese van, ahol nincs happy end. Arról szól a történet, hogy valamelyik szülő feláldozza magát a család boldogulásáért és ebbe belehal. Ami szerintem az életben pont ugyanígy történik” – hangsúlyozta.

Mint a fentiekből is látható, a felnőttek részéről – különösen a férfiaktól – hatalmas szkepticizmus éri a mesék műfaját és így persze a meseterápiát is. Sokan nem tudnak ellazulni a történetek befogadásához és még többen vannak, akik mintha elvesztették volna azt a kíváncsi természetüket, amely csillogó szemekkel képes hallgatni a meséket. Mindezt az ellenállást csak fokozza, hogy Magyarországon még mindig úgy tekintenek a pszichológusra, mintha valami agyturkász lenne, aki „vájkál az ember gondolataiban”. Sokan félnek attól, hogy majd „kiszednek belőle valamit”, amit nem akar elmondani. Különben is, neki nem az agyával van baj, hanem a szívével, minek neki pszichológus – hangzik el gyakran.

A meseterápia mégis működik. Ennek a magyarázata pedig az, hogy a mesék egyidősek az emberrel.

„Mindannyian történethallgatási igénnyel születünk. Mert a mesék rólunk szólnak, még akkor is, ha állatmeséről van szó” – jelentette ki a szakember.

Megjegyezte, hogy amikor történetet hallgatunk, transzállapotba kerülünk. „Ellazulnak az izmok, egyenletes lesz a légzés. A figyelem beszűkül, belső képek áramlanak. Ez nagyon pozitív hatással van az egész szervezetre, ilyenkor képes az immunrendszer regenerálódni” – tette hozzá. Talán ez lehet az oka, hogy az óvodáscsoportoknál, ahol gyakran olvasnak fel mesét, érezhetően kevesebb gyereket dönt le a lábáról az influenza.

„Azért is nagyon hatékony a mese, mert szinkronicitás van benne. Ez azt jelenti, hogy együtt mozgunk, együtt lélegzünk, együtt vagyunk. Olyan erős közösség alakul ki, amiben egyek vagyunk. Én azt szoktam mondani, hogy ilyenkor áramlik a szeretet és ez önmagában is egy nagyon gyógyító dolog” – mondta.

Csóka Judit szerint vigasztal és tanít a mese. Tartalmazza évszázadok, évezredek tapasztalait, sok-sok nemzedék bölcsességét. Szokták is mondani, hogy a népmese a szegény ember egyeteme, hiszen minden benne van, ami a boldog élethez kell. De pontosan mi is?

Először is, a mese tele van archetípusokkal, azaz olyan, mindenki által jól ismert karakterekkel, mint a jóságos öregasszony, a gonosz boszorkány, az ártatlan királykisasszony, a hős herceg, a legkisebb szegény fiú… Ezekben a figurákban magunkra (és embertársainkra) ismerünk, azonosulunk velük. „Ez azért nagyon fontos, mert rájöhetek arra, hogy nem vagyok egyedül a bajommal, ezáltal kiszabadulok a betegség okozta elszigeteltségből” – rögzítette.

Másrészt a mesék szereplői gyakran megmutatják, hogyan „kell” egy bizonyos szituációban viselkedni. A mesék olyan példákat adnak a betegek számára, amikkel felül lehet írni az évtizedek alatt berögzült rossz szokásokat. A mesehallgatás során tehát – csúnyán fogalmazva – lelkileg „újraprogramozzák” a pácienseket.

Ennél a pontnál vetődik fel a terapeuta felelőssége, hiszen nagyon nem mindegy, kinek, mit és hogyan mesélünk. A mesék ugyanis hatnak az emberre, megerősíthetnek vagy gyengíthetnek bizonyos magatartásmintákat. Ezért Csóka Judit szerint mindig fontos, hogy gondos kiválasztás előzze meg az egyes történeteket – akkor is, ha felnőtteknek és akkor is, ha gyerekeknek mesélünk.

„Van egy magyar népmese, az a címe, hogy A derék Jankó meg a kemény kenyér. Arról szól, hogy három fiú elmegy szerencsét próbálni és az anyjuktól mindegyik kap egy-egy kenyeret. De a kenyér olyan kemény, mint a kemencepatka, ezért a fiúk eldobják. Kivéve a Jankót, aki belerág, fel is sebzi a száját. Ekkor megszólal a kenyér és azt mondja neki: »Hallod-e te derék legény, ember vagy te, mert nem hagytad abba, amibe belekezdtél. Ne hidd, hogy az embert szerencse várja a világban, mert munka várja, amiben ki kell tartani, az utolsó leheletig.« Na most ezt a kardiológián nem mesélem” – mondta nevetve az előadó.

Csóka Judit még sok más példát is mondott, sőt, felolvasott egy mesét is a közönségnek. Az előadás másfél órája során mondandóját időnként interaktív betétekkel szakította meg, hogy a hallgatók saját bőrükön tapasztalhassák, miként épül fel egy foglalkozás. A résztvevők kipróbálhatták a közös üvöltést, mondókázást, táncot és éneklést is, amelynek nem pusztán pedagógiai, hanem szórakoztató szerepe is volt, hiszen a szórakozás elengedhetetlen része a meseterápiának.

„Én így dolgozom, ahogy nektek bemutattam” – mondta összegzésképpen Csóka Judit. Mit is írhatnánk a tudósítás végére? Aki nem hiszi, járjon utána.

Forrás: Széchenyi István Egyetem / Horváth Márton