A Mikulásgyár Győrött
Újra várja az adakozókat a Mikulásgyár Győrben. Idén új helyen, az ETO Parkban adhatják le a segíteni vágyók az ajándékaikat.
A Magyar Vöröskereszt akciója eddig rendkívül sikeres volt, azt remélik az idén is töretlen népszerűségnek örvend majd a Mikulásgyár.
A Mikulásgyár nevezetű karitatív akciót már hetedik alkalommal szervezte meg a Vöröskereszt. Idén más helyszínen az ETO Parkban várják az adományokat. Az Győri ETO FC játékosai már leadták ajándékaikat, a focisták összesen 100 db egységcsomagot hoztak a rászorulóknak. Zsolnay Endrértől a Mikulásgyár főszervezőjétől megtudtuk: az adakozás évről-évre növekvő tendenciát mutat. Minél nagyobb az igény, annál többen jótékonykodnak.
A főszervező hozzátette: azokat a jótékonysági csomagokat, amelyeket Győrbe hoznak azt a Vöröskereszt megyei szervezete osztja szét a rászorulók között, ugyanis a helyieket ők ismerik a legjobban. Borbélyné Nagy Ágnes a Vöröskereszt megyei igazgatója elmondta: a legnagyobb szükség mindig tartós élelmiszerre van.
A Vöröskeresztnél nagyon örülnek, hogy tavaly közel 2 millió forint értékű adomány gyűlt össze az ünnepek előtt. Az adományokat december 6. és 23-a között várják az ETO Parkban.
Oxygen Hírügynökség
Fotó: O. Jakócs Péter