Nagyszabású rendezvénnyel ünneplik a Nemzetközi Duna Napot pénteken Győrben, a Püspökerdőnél található beeresztő zsilipnél.
Ismét Duna Napot tartanak Győrben, immár huszonötödik alkalommal. A rendezvénnyel a vízügyi ágazatban hagyományos Nemzetközi Duna Napot ünneplik, melyet az Országos Vízügyi Főigazgatóság minden évben valamelyik regionális vízügyi igazgatósággal együtt, annak területén szervez.
Ünnepélyes keretek között, a nyílt vízen felállított színpadon mondtak köszöntőt a vendégek. Széles Sándor, megyei kormánymegbízott köszöntőjében kiemelte, reméli a jövőben jobban ki tudják majd használni a Duna adta lehetőségeket.
A Püspökerdőnél található beeresztő zsilipnél színes programok várják a több mint nyolcszáz résztvevőt, akik nem csak magyar, szlovák oldalról is érkeztek. Sportprogram, főzőverseny és este könnyűzenei koncert is szórakoztatja az érdeklődőket.
Fotó: MTI/Krizsán Csaba