Győr+
2015.07.25. 19:29

A portugálokkal egy csoportban a magyarok

A magyar labdarúgó-válogatott Portugáliával, Svájccal, Feröer-szigetekkel, Lettországgal és Andorrával szerepel azonos csoportban a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezőjében.

A szombati, szentpétervári sorsoláson az 52 európai válogatottat hét hat- és két ötcsapatos csoportba sorsolták. A kilenc csoportgyőztes kijut a 2018-as vb-re, míg a nyolc legjobb csoportmásodik – úgy, hogy a hat együttest számláló csoportok esetében az utolsók elleni párharcokat nem veszik figyelembe – pótselejtezőt játszik a maradék négy kiadó helyért.

A hat kiemelési kalapot a júliusi FIFA-világranglista alapján állították össze, a magyar válogatott a harmadikból várta a sorsolást. Az elsőből a portugálokat, a másodikból pedig a svájciakat kapta, míg az alacsonyabban rangsorolt együttesek közül az aktuális Eb-selejtezős sorozatban is ellenfél feröeriek, valamint a lettek és az andorraiak lettek riválisok.

Azt már korábban eldöntötték, hogy a televíziós közvetítési jogok miatt Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és Hollandia válogatottja csakis hatcsapatos csoportban szerepelhet. A feszült politikai helyzet miatt Azerbajdzsán és Örményország nem kerülhetett azonos csoportba.

Az európai selejtezők hivatalosan 2016. szeptember 4-én rajtolnak.

A csoportok:

A csoport: Hollandia, Franciaország, Svédország, Bulgária, Fehéroroszország, Luxemburg

B csoport: Portugália, Svájc, MAGYARORSZÁG, Feröer-szigetek, Lettország, Andorra

C csoport: Németország, Csehország, Észak-Írország, Norvégia, Azerbajdzsán, San Marino

D csoport: Wales, Ausztria, Szerbia, Írország, Moldova, Grúzia

E csoport: Románia, Dánia, Lengyelország, Montenegró, Örményország, Kazahsztán

F csoport: Anglia, Szlovákia, Skócia, Szlovénia, Litvánia, Málta

G csoport: Spanyolország, Olaszország, Albánia, Izrael, Macedónia, Liechtenstein

H csoport: Belgium, Bosznia-Hercegovina, Görögország, Észtország, Ciprus

I csoport: Horvátország, Izland, Ukrajna, Törökország, Finnország

 

A meccsnapok:

2016. szeptember 4-6.

2016: október 6-8.

2016. október 9-11.

2016. november 11-13.

2017. március 24-26.

2017. június 9-11.

2017. augusztus 31.-szeptember 2

2017. szeptember 3-5.

2017. október 5-7.

2017. október 8-10.

pótselejtezők:

első mérkőzés: 2017. november 9-11.

visszavágók: 2017. november 12-14.

 

/MTI/