A szerbeké a bronzérem

Győr+
2019.07.07. 20:12

A lettekkel társrendező szerb válogatott szerezte meg a harmadik helyet a női kosárlabda Európa-bajnokságon, mivel a vasárnapi bronzmérkőzésen 26 ponttal legyőzte a briteket Belgrádban.

A 4500 néző előtt rendezett “kisdöntőben” a 2015-ben Budapesten Eb-aranyérmes szerbek kilenc ponttal elhúztak az első és a második negyedben is, főként a Dinamo Kurszkkal a soproni Final Fourban Euroliga-ezüstérmes Sonja Petrovic révén. A negyeddöntőben a magyarokat verő brit csapat azonban nem roppant össze, a WNBA-bajnok Temi Fagbenle 14 pontot dobott, s a nagyszünetben 40-33 volt az állás.

Térfélcsere után a szigetországi gárda kilenc perc alatt csupán négy pontot hozott össze, ezalatt 22 pontra nőtt a hazai előny, ami sorsdöntőnek bizonyult. A Rióban olimpiai bronzérmes szerbek így a 2017-es 11. helyet követően ismét Eb-dobogóra állhattak.

A 20.30 órakor kezdődő döntőben a francia és a címvédő spanyol együttes csap össze a Belgrád Arenában.

MTI

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt