A szigeti szalmafonó
Szabó Karola nyugdíjaskorában lett profi szalmafonó. Most, közel a hetvenhez is dolgos, jó kedélyű, mosolygós hölgy. Otthonában, a Bercsényi ligeti lakásban minden a szalmáról szól. Az egyik szoba szalmatároló, a másik szalmaműhely, a harmadik szalmaáruraktár.
A konyhában beszélgetünk, szalmából készített virágok, kiscsibék, nyuszik, tojástartók, szalmával díszített húsvéti tojások társaságában. Karola már az ünnepre készül, jár a keze, éppen egy kedvencet, saját tervezésű kismadarat fon. Azt mondja, a gyerekek is ezt szeretik a legjobban, mert lehet röptetni, lehet vele bábozni.
Maga is sokat játszott, bábszínészkedett élete során. Szabó Karola Kapolcson született, s már kisgyermekként szakajtót font. A mai napig ezt tartja a legnehezebb munkának, egy nagyobb szakajtó egy hónapig készül, és nincs, aki megfizesse a kézműves fáradozásait. Nem is ebből élt, harmincöt éven keresztül gyerekekkel foglalkozott, vezető óvónőként ment nyugdíjba. Munka mellett ismerkedett a legkülönbözőbb kézműves mesterségek fortélyaival.
A szalmafonás tizenöt éves szerelem, a debreceni Szabó Sándorné népi iparművész mutatta meg Karolának a szakma szépségeit. Az alapokat egy törökszentmiklósi táborban tanulta, azóta autodidakta módon képzi magát, újabb és újabb saját tervezésű tárgyak kerülnek ki a kezei közül. Mint mondja, az értéktelennek tűnő szalma a szárnyaló képzelet és a hozzáértő kéz segítségével csodálatos alkotássá válhat.
Lányával, Szukits Éva veszprémi tanítónővel rendszeresen járnak kiállításokra, fesztiválokra, többek között a Mesterségek Ünnepére. Éva is szalmafonó, mindkettőjük munkájában a népművészet elemei ötvöződnek az iparművészettel. Hasznos dolgokat és dísztárgyakat készítenek, van köztük véka, szakajtó, ajtódísz, kopogtató, karácsonyfadísz, húsvéti kellék, korpusz, ékszer, hajcsat, aratókoszorú, váza, kosár és virág.
A szalmafonás legfontosabb kelléke a gabona. Karola Erdélyből szerzi be az alakor nevű ősi búza szalmáját, amelyből nagyon finom munkákat lehet készíteni. Kőrispatakon, a szalmakalapgyártás hazájában készen vásárolja meg a fonatok egy részét. A másik fajta alapanyagot, az úgynevezett bánkúti búzát Karola maga aratja Martonvásár mellett, a saját földjén. Ha aratás idején járja az országot és meglát egy szép búzatáblát, biztosan megáll és szed néhány marok kalászt.
Díjat még nem kapott, de boldog, hogy Algírban és Kanadában Európát, Németországban és Hollandiában a hazáját, a testvérvárosokban Győrt képviselhette népművészként. Munkáival a helybeliek a vásárcsarnokban és városi fesztiválokon, vásárokon, legközelebb a Hímes tojás napja című rendezvényen, a Gyermekek Házában találkozhatnak. Aki vásárol, nem bánja meg, a hetvenéves művésznő száz év garanciát ad termékeire.
Szabó Karola sok éven át főiskolán tanította mesterségét, s máig rendszeres vendég a svájci Aarauban, ahol amellett, hogy oktat, nagyra becsülik, vásárolják munkáit. Itthon is sokfelé hívják, járja az ország óvodáit, iskoláit, nyugdíjasklubjait, hogy híveket toborozzon a szalmafonásnak. Tanítványokat keres, akik talán folytatják kismesterségét, továbbviszik a tudást.
Földvári Gabriella
Fotó: Sz. K.