Győr+
2015.10.31. 10:55

„A Szuperliga nem elérhetetlen számunkra”

Zárjuk a tavaly elindított sorozatunkat, amelyben a Győri Atlétikai Club (GYAC) egyes szakosztályait mutatjuk be. Utolsóként a teniszpályán jártunk, ahol Soós Szabolcs szakosztályvezető a sikerek mellett újdonságokról, infrastrukturális fejlesztésekről is beszámolt.

A győri tenisz története régre nyúlik vissza. A II. világháború idején Győr összes pályáját lerombolták. Az akkori három nagy tenisz szakosztály – Győri Csónakázó Egylet (GYCSE), Győri Torna Egylet (GYTE), Egyetértés Torna Osztály (ETO) – egyikének sem volt használható pályája, és lemondtak a tönkrement létesítményekről a megalakuló új győri teniszklub javára. Így jött létre az összes győri teniszezőt összefogó Győri Tenisz Club. Öt hónap alatt anyagi alap nélkül, a tagok és a vezetőség – nagyrészt társadalmi munkában – és az előre befizetett tagdíjakból helyreállították az 1930-ban épült volt GYTE-pályákat (a mai Kálóczy téri pályákat).

 

 

„A Kálóczy téri teniszpályán 1930 óta pattog az akkor még fehér, ma már sárga labda. Különböző egyesületek, illetve szakosztályok váltották itt egymást. Még az ősidőkben szintén Győri Atlétikai Club néven volt itt teniszklub, és most 2014-től, a csatlakozás óta újra GYAC-színekben versenyzünk. Már csak a támogatás miatt is nagyban megváltozott az életünk a csatlakozás óta. Kicsit könnyebb lett az edzőknek és játékosoknak, több versenyre tudunk eljutni. Ráadásul épül az új klubházunk is, amelyet november közepén birtokba is veszünk.”

A korszerűtlen, évtizedeket kiszolgált, pálya széli faházakat régen kinőtte az egyesület. A Kálóczy téri pályák mellett található faházakból a szomszédba, a Spartacus Evezős Klub átépített csónakházába teszi át székhelyét a csapat.

 

 

„Infrastrukturálisan ez egy hatalmas fejlődés, Győr legszebb helyén, gyönyörű kilátással 200 m2 klubhelyiségünk épül egy 100 m2-es terasszal. Ebben kiszolgálóhelyiségek, raktárak, férfi-női öltözők, iroda foglal helyet, úgyhogy maximálisan elégedettek lehetünk. Az önkormányzat támogatása nélkül persze ez nem jöhetett volna létre, így hálával tartozunk érte. Ráadásul ez még csak az első lépés, ugyanis ha a sportkomplexum elkészül, a GYAC-pálya területén összesen kilenc kemény borítású pályánk lesz, amiből négyet az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál után be is fedünk. Kellemes helyzetbe kerülünk, és nagyban segíti a felkészülésünket, hogy lesz salak- és kemény borítású pályánk is.”

A GYAC tenisz szakosztályának jelenleg több mint 70 igazolt versenyzője van a különböző korosztályokban, emellett persze sokan amatőrként is ütik a labdát a pályákon.

 

 

„A lányok és a fiúk között, a 12, 14, 16 és 18 évesek között versenyzünk, illetve három felnőtt csapatunk van, egy OB I-es, egy OB III-as férfi, illetve egy OB II-es női. Ehhez jönnek az utánpótláscsapataink és az egyéni játékosaink, akikkel öt edző foglalkozik. Túlnyomórészt helyi fiatalokból áll össze az utánpótlásunk, amit kevés egyesület mondhat el magáról. 90%-ban saját nevelésű játékosaink vannak, persze focinyelven mondhatnám, hogy posztokra igazoltunk mi is néhány teniszezőt. Nemrég sikerült leigazolnunk a többszörös magyar bajnoki döntős, csapatban bajnok Jánosi Lucát. A 2002-es korosztályba, a 14 évesek között a raglista harmadik helyén áll. Mivel ő csak jövőre lesz 14, jelenleg úgy néz ki, hogy 2016-ban ranglistát vezető lesz és a legfőbb várományosa annak, hogy a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) városunkat itthon képviselje.”

Luca mellett ebben a korosztályban, úgy tűnik, Csordás Boglárkának lehet még esélye győriként részt venni az EYOF-on, ha ugyanilyen ütemben tud fejlődni.

 

 

Jól zárták a szezont is a teniszezők. Csak néhány a teljesség igénye nélkül: Vörös Máté eredményeinek köszönhetően, részt vehetett a nyári, Tbilisziben rendezett EYOF-on, majd a vidékbajnokságon is remekelt egyéniben és párosban. Kéki Márk ugyanitt egyéniben és párosban Kisantal Dominikkel ezüstöt nyert. Ráadásul a GYAC az egyesületi pontversenyt is megnyerte, amire az elmúlt 20 évben nem volt példa. A felnőtt csapatok közül a nők bajnoki címet szereztek, ezzel pedig feljutottak az OB I-be. Az első osztályú férfiak ötödikek, míg az OB III-as gárda negyedik lett.

„Nagy álmunk az, hogy mind férfi, mind női vonalon felnőtt szuperligás csapatunk legyen. Én úgy gondolom, hogy ezt egy-két igazolással a 2017/2018-as bajnokságra el tudjuk érni. Ha az idei felnőtt csapatok eredményeit nézzük, akkor a Szuperliga nem elérhetetlen számunkra.”

 

Csizmadia Dóra

Fotó: Marcali Gábor