Győr+
2013.12.16. 10:14

A természet ölén

Idei városi sétánk utolsó állomása a 16-os választókörzet, amely Ménfőt és Gyirmótot foglalja magába. A családi házas övezet jelentős fejlődésen ment keresztül az utóbbi egy évtizedben, ennek köszönhetően megújultak a településrészek központjai, a lakóutcaprogram keretében számos utca kapott új burkolatot, sok helyen megoldódott, rendezetté vált a csapadékvíz elvezetése is.

A közterületek megújításával Győr kertvárosi övezete még vonzóbbá vált, sok család választja otthonául a természet és a városi funkciók közelségét egyszerre kínáló területet. Az infrastruktúra javításával biztonságosabbá váltak a városrész közúti kapcsolatai a forgalmas 83-as főúttal, a kerékpárút kiépítésével pedig az alternatív közlekedési lehetőség is megteremtődött.

 

Dr. Zsilavi Fábiánné, a „Hegyalja” havilap szerkesztője 1989-ben került Ménfőcsanakra a művelődési ház vezetőjeként. „Átélhettem azokat a folyamatokat, amelyek megváltoztatták a település arculatát, közösségi életét, így szinte ménfőcsanakiként ismerem az elmúlt negyed század történetét. Húsz éve még a közvilágítás elégtelenségéről, a rossz utakról, az esőzések kártevéseiről tudósítottam, ma szinte nincs olyan járda, utca, közintézmény, ami ne lenne felújítva. Ez elsősorban Szabó Jenő érdeme, akinek rendkívül hatékony munkájáról a legtöbbet az árulja el, hogy az erős lokálpatrióta tudatú ménfőiek másfél évtizede újra és újra megválasztják képviselőjüknek őt gyirmótiként. Körzetében gyakran közlekedik kerékpárral, az utcán megállítják, hisz nagyon sok embert személyesen ismer. Meghallgatja a panaszokat, javaslatokat, talán ezért is látja át olyan jól az elvégzendő feladatokat. Jól ismeri a helyi közösségeket, akiket nem csak támogat, de részt vesz rendezvényeiken is.”

 

 

A 87 éves Mezei Géza 36 évet élt Svájcban, majd hazatérése után, 1991-ben Gyirmóton telepedett le. „Nagyon jó döntést hoztam 22 évvel ezelőtt, ma sem költöznék máshova. Megszerettem a helyet és az itt élő embereket is, akik befogadtak minket, így büszkén vallom magam gyirmótinak. A Zúgó parkkal szemben lakom, ami a szabadidő eltöltésének egy kitűnő terepe.” Géza bácsi úgy látja, bár ma már nem ismer mindenki mindenkit, mint a régi időkben, Gyirmótnak még mindig megvan az a különleges hangulata, ami a nyugodt otthont kínálja, ehhez az érzéshez a jó közösség is hozzájárul. „Az utóbbi években óriási fejlődésen ment keresztül a településrész. Kiépült annak központja és a lakóutcák is sokat fejlődtek. A közterületek rendezettek, és ha bármi problémát érzékelünk, önkormányzati képviselőnkhöz bizalommal fordulhatunk, aki valóban mindent megtesz értünk, az itt élő emberekért.”

 

 

Szabó Jenő immár tizenöt éve képviseli a területet az önkormányzatban, amihez ezer szállal kötődik, így nem csak szívén viseli a településrész sorsát, de ahogy ő fogalmaz, olyan gazdaszemmel figyeli a városrészt, mint a saját portáját. „Gyermekkorom meghatározó élményei kötnek ide. Fiatalon úgy éreztük, hogy ez a környék csak a miénk. Bejártuk minden zugát, fociztunk a pályákon, barangoltunk a Holt-Rábánál, ahol a nyári napokon több százan gyűltek össze strandolni, pihenni, szórakozni. Itt töltöttük napjainkat, és közben szinte mindenkivel összeismerkedtünk, ezért érzem úgy ma is, az itt élők egy igazi közösséget alkotnak, és ez a közösségi hangulat településrészünk ünnepein, rendezvényein kézzelfogható leginkább, de a mindennapokban is érezhető.” A városrész népszerűségét mutatja a sok beköltöző család. „Örömteli, hogy ennyi fiatal választja Gyirmótot és Ménfőcsanakot otthonának, de ez persze feladatot is ró ránk, a gyermeklétszám növekedése miatt építettünk új óvodákat, de szükséges az iskola bővítése is, amelyet szeretnénk az új tanévre megoldani. Lakókörnyezetünk nagy előnye, hogy elérhetőek a városi funkciók, de az érintetlen természet is csak egy karnyújtás. Az idén éppen azért újítottuk fel a tanösvényhez vezető gyaloghidat, hogy ezt a csodálatos helyet minél többen meg tudják látogatni. Mivel magam is sportolok, ezért látom, hogy milyen nagy az igény az itt élők körében egy jó minőségű futópályára. Ennek létrehozására is vannak ötleteim, de Takács Tímea képviselőtársammal egy új játszótér létrehozásán is dolgozunk, éppen a növekvő gyermeklétszám miatt.

 

A képviselő úgy látja, az elmúlt évek fejlesztései közül a legfontosabbak azok a közúti beruházások, amelyek megteremtették a főútra való biztonságos kikanyarodást. A legutóbb például a 83-as főút–Malom út–Szent László út csomópont átalakítása történt meg az itt élők legnagyobb örömére. „A városrészeken belül is arra törekszünk, hogy minél több utca újuljon meg. A csapadékvíz-elvezetést például sok helyen zárt rendszerbe tereltük, így rendezett utcakép alakult ki, nem mellesleg pedig új parkolóhelyek létesültek. A parkolóhelyek bővítését jövőre is folytatni kívánom. A csapadékvíz-problémák megoldásához a legfontosabb lépés a Ménfőcsanak–Gyirmóti vízfolyás rendbetétele volt, amely előfeltételként szolgált a vízelvezető rendszerek rekonstrukciójának.

 

Ilyen hosszú ideje húzódó problémát tudtunk megoldani például a Szabó János utca–Koltói Anna utca csomópont elvezetésének kiépítésével.” Szabó Jenő nagy hangsúlyt fektet a zöldterületek rendezettségére is, évente hétszer történik fűnyírás, és gyakori a növénytelepítés annak érdekében, hogy valóban barátságos legyen a településrészek arculata. Emellett a közelmúltban bővült és megújult a Koroncói úti temető, és a ravatalozó is teljes felújításon esett át. „Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok arról a folyamatos változásról, amely lakókörnyezetünkben történik. Bár magam is rendszeresen járom az utcákat, de nagy segítség, hogy az itt élők bizalommal fordulnak hozzám és jelzik nekem a megoldandó problémákat. A városrész azért tud ilyen dinamikusan fejlődni, mert közösen dolgozunk érte. Ezt az utat szeretnénk járni a jövőben is!”

 

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter