A város intenzíven küzd a szúnyogok ellen

Győr+
2014.06.11. 15:11

Borkai Zsolt polgármester rendkívüli sajtótájékoztatón közölte, a város mindent megtesz azért, hogy a szúnyoginvázió mielőbb megszűnjön.

Az önkormányzat évek óta kiemelten kezeli a szúnyogirtás kérdését, a tavalyi évben például több mint kétszázmillió forintot fordított a város a gyérítésre. „Én személy szerint is nagyon érzékeny vagyok ebben a kérdésben, és minden évben nyomatékosan kérem a kollégákat, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a győriek és a hozzánk látogatók kellemesen tölthessék idejüket kertjükben, a város utcáin, nyári rendezvényeinken. Éppen ezért soha nem volt költségvetési akadálya a szúnyogirtásnak, és ezúttal sem erről van szó, hiszen az önkormányzat megadja az ehhez szükséges forrást. Bár az egyeztetések időben megtörténtek, mint ahogy a tulajdonosi utasítás is, az önkormányzat maximálisan biztosítja a szükséges feltételeket, a szúnyoggyérítési program eddig mégsem volt hatékony, vagyis szakmai, szervezési hiba történt. Polgármesterként elnézést kérek ezért minden győritől, és ígérem, hogy rövid időn belül érzékelhető hatása lesz a szúnyogirtás intenzitás-fokozásának.” A polgármester azt is elmondta, hogy az ügyben nyomatékosan kérte Sági Gézát, a Győrszol Zrt. elnök-vezérigazgatóját, hogy vizsgálja ki azt a szakmai hiányosságot, ami az esetet okozta, és amelynek hatására az elmúlt napokban elviselhetetlen volt a szúnyogok száma, egyben azt is kérte, hogy a következő időszakban olyan intenzitással történjen a beavatkozás, amely valóban érzékelhető eredményt hoz.

 

 

Sági Géza a tájékoztatón kifejtette, bár a szúnyoggyérítési program április 18-án elindult, az mégsem tudott olyan eredményes lenni, mint az ezt megelőző években. Mint mondta, a program megkezdése után következett egy esős, szeles időszak, ami nehezítette a munkát, majd egy rövid árhullám, végül pedig a hirtelen, nagy mértékű felmelegedés, mindez kedvezett a szúnyogok kifejlődésének. „Ezzel együtt tény, hogy szervezési hiba történt, mert az elmúlt héten nem volt megfelelő a gyérítés intenzitása. A hét további napjaiban minden nap történik légi és földi beavatkozás, és addig folytatjuk a munkát, amíg az áldatlan állapot meg nem szűnik.” A Győrt egyszeri alkalommal teljes egészében lefedő intézkedés költsége egyébként nyolcmillió forint, az idei évben várhatóan százmillió forintos nagyságrendű lesz az erre a tevékenységre fordított összeg (tavaly ez elérte a 230 millió forintot, akkor az árvíz a szúnyogok felszaporodása terén is rendkívüli helyzetet teremtett).

 

 

Sági Géza hangsúlyozta, mindent megtesznek azért, hogy mihamarabb megszűnjön a jelenlegi állapot, ehhez a lakosok türelmét kérte még néhány napig.

 

Fotó: Marcali Gábor