Győr+
2016.11.18. 11:39

A város karácsonyi ajándéka a közalkalmazottaknak

Százharminc millió forint értékben nyújt egyszeri juttatást az ünnepek előtt a győri önkormányzat mintegy 2500 közalkalmazottnak.

Borkai Zsolt polgármester pénteken jelentette be, hogy az önkormányzat karácsony előtt egy rendkívüli anyagi támogatással is kifejezi nagyrabecsülését a közalkalmazottak felé. A bejelentésen jelen volt Páternoszter Piroska a Polgármesteri Hivatal Humánpolitikai Főosztályának vezetője és Szombati-Serfőző Eszter a Kulturális és Sport Főosztály vezetője is, hiszen főként oktatási, szociális, gyermekjóléti, vagy éppen kulturális területen dolgozókat érint a döntés.

– A város intézményhálózata nagyon jól működik, és ebben kulcsszerepe van annak a 2544 közalkalmazottnak, akik az intézményekben magas színvonalon látják el munkájukat – mondta a polgármester, aki kifejtette, közülük 1036 fő havi keresete nettó százezer forint, vagy az alatti. Ők egyszeri ötvenezer forintosos juttatásban részesülnek az ünnepek előtt. A többi 1508 dolgozó harmincezer forintos fejenkénti bontásban, de az intézményvezető differenciálási lehetősége mellett kap jutalmat.

Borkai Zsolt azt is elmondta, hogy mindezt a jövő heti közgyűlés elé terjeszti, így még novemberben elfogadhatja a testület. Hozzátette, igazságos megoldást kerestek arra, hogy értékeljék a közalkalmazottak áldozatos munkáját. Bízik benne, hogy a döntés a megelégedésükre szolgál, és a jövőben is olyan odaadással látják el a feladatukat, mint ahogy eddig is tették.

Papp Zsolt