A víz világnapja

Győr+
2014.03.21. 13:40

A hagyományoknak megfelelően idén is megünnepeltük Győrben a Víz Világnapját.

A győri önkormányzat a Pannon-Víz Zrt., a Nemzeti Környezetügyi Intézet Észak-Dunántúli Kirendeltsége, a Magyar Hidrológiai Társaság Győri Területi szervezete és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közös szervezésében rendezték meg március 21-én a Víz Világnapja programjait.

 

A résztvevők megkoszorúzták a révfalui árvizes emlékművet, ahol Simon Róbert Balázs alpolgármester elmondta, a mai nap jelentősége az, hogy világszerte felhívja az emberek figyelmét vízbázisaink fokozott védelmére, az ivóvíz fontosságára, és különleges értékére. „Jelenünk és az eljövendő generációk sorsa többek között azon is múlik, hogy miképp gazdálkodunk Földünk vízkészleteivel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk vizeinket.„ Hozzátette, Magyarországgal kapcsolatban általános vélekedés, hogy vízben gazdag ország vagyunk, jelentős a termál- és az ásványvíz-vagyonunk. Folyóvizeinkből és felszín alatti készleteinkből nyerhető nagy mennyiségű, jó minőségű ivóvízzel rendelkezünk. Győrt a folyóvizek mentén szövi, öleli át a természet. A pihenni, felüdülni vágyókat idecsalogatja a gyógyító erejű víz, valamint a környék, a szigetközi vízivilág táji, kultúrtörténeti értékei. – kiemelte: „Azonban nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ami annyi szépet és jót tud nyújtani, képes arra is, hogy mindent elvegyen. Az 1954-es szigetközi árvíz július 15-én és 16-án Ásványrárónál, Kisbodaknál és Dunakilitinél átszakította a védtöltéseket és a gáton kizúduló 550 millió köbméter víz elöntötte a Szigetköz jelentős részét, Győr-Révfalut, Kisbácsa és Bácsa mélyebben fekvő részeit. A mélyebb területeken pl. a Szövetség utcában, a Bácsai út elején, a Damjanich utcában 3,5-4 méter mély víz borította az utcákat, a kerteket és a házakat. A magas víz öt napig teljesen ellepte Révfalut és a csak akkor csökkent az árvíz szintje, amikor a Duna töltéseit Gönyű térségében felrobbantották és a vizet gravitációs úton visszavezették a mederbe. Az árvíz sújtotta területekről 30.000 embert kellett ideiglenesen kitelepíteni.” – emlékezett az alpolgármester, aki arról is szólt, hogy tavaly a Duna évszázados rekordját megdöntő árhulláma ismét komoly feladat elé állított mindannyiunkat. „A példaértékű társadalmi összefogás, a helyiek óriási tenni akarása, munkába vetett hite és az Isteni akarat nélkül nem járhattunk volna sikerrel. Csak és kizárólag így, közösen összefogva sikerülhetett az a bravúr, amely Európában sajnos több helyen nem. Ezúton is köszönetet mondok mindazoknak, akik példás összefogásának köszönhetően Győr és a környező települések sikeresen küzdöttek meg a még soha nem látott árvízzel.”

 

Németh József vízügyi igazgató lapunk kérdésére elmondta, az igazgatóság aktuális feladatai között jelenleg talán legfontosabb az árvízvédelmi védművek megerősítése, magasítása, az új műtárgyak, mint az iparcsatornai árvízkapu kiépítése. A munka a végéhez közeledik, de ezzel párhuzamosan a zajlik a Mosoni-Duna rehabilitációja, aminek jól látható jelei már Győrben is megfigyelhetőek. A vizeinket érintő beruházások célja nem csupán a biztonság, de a vizes élőhelyek hosszú távú megóvása is.

 

A koszorúzás után délelőtt nyílt nap kezdődött az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi központjában a „Víz és Energia”szlogen jegyében. A fiatalok a nap folyamán különböző bemutatókon vehetnek részt. Megismerhetik többek között a vízrajzi mérőeszközöket, közelről láthatnak csatornavizsgáló kamerás kocsit, terepasztal segítségével megtudhatják, hogyan jut el az ivóvíz a lakásokba. Érdekességeket hallhatnak a Győr vízellátásának 130 évéről, de a Harcsás féle falikút gyűjtemény legszebb darabjait is megtekinthetik. Az 1954-es dunai árvizet tablók és kisfilmek segítségével mutatják be.

 

Papp Zsolt

Fotó: Marcali Gábor