Győr+
2016.11.19. 13:05

A zsűrit is elvarázsolta a győri bűvész

Közgazdásznak tanult, majd a számlatömbök helyett a trükkök mágikus világában ismerte ki magát. Kiss Balázs győri bűvész nemrégiben egy országos versenyen lett első!

Kiss Balázs a héten Bajzát Zsuzsi vendégeként járt a Győr+ Rádióban, ahol eddigi eredményeiről és a bűvészkedés rejtelmeiről mesélt a hallgatóknak.

A 23 éves népszerű bűvész nyuszi és cilinder nélkül érkezett hozzánk, mint mondja, a bűvész szakma már fejlődött, a modern bűvészkedés áll közel a szívéhez.

„A bűvészkedés hobbyként indult, tíz évvel ezelőtt – kezdte Balázs. – Az Itt a piros, hol a piros?” trükk volt az első, amit megtanultam, majd szívesen alkalmaztam barátaim körében. Szeretek a társaság középpontjában lenni! Az embereket nem becsapni akarom, inkább szórakoztatni!

Bűvészkongresszusok, találkozók sorozata segítette a tanulási folyamatban, eleinte az összes zsebpénzét bűvészkellékekre költötte.

Közös fotó Dynamoval

Hazánkban kevés jó bűvész dolgozik, velük rendezvényeken, cirkuszokban, önálló esteken találkozhatunk. Balázs országosan és nemzetközi porondon is megmutatja magát, szeretné minél több emberhez eljuttatni a varázslatot.

Napjainkban a bűvészeknek is tartani kell a lépést a technikai fejlődéssel, Balázs a nyuszit okostelefonra, tabletre cserélte, előadásaiban szívesen használja ezeket.

Mint minden embernek, a bűvésznek is vannak céljai, ahová rögös út vezetett.

Kiss Balázs a közelmúltban az Országos Corodini Bűvészbajnokságon I. helyezést ért el! Negyedik éve próbálkozott ezen a versenyen, most sikerült neki.

– Ez is egy nagyon jó példa, hogy nem szabad feladni! Az öttagú szakmai zsűri véleménye elismerő volt az eddigi és a jövőbeli karrieremnek – zárta a fiatal bűvész.

A Győr+ Este hallgatói élő adásban egy izgalmas mutatvány fültanúi lehettek, amelyről a beszélgetés végén lehullott a lepel.

Az interjút és a trükköt IDE kattintva hallgathatják meg!

Ferenczy Balázs
Fotók: Kiss Balázs bűvész Facebook oldala