„Adj örömmel!” – Szeretetnap Böjte Csaba atyával
Hagyománnyá vált már Győrben a Szeretetnap, amelyet a dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban élő fiatalok támogatására rendez a Győri Egyházmegye. Legyünk minél többen, egy jó célért!
Az idei évben június 10-én, új helyszínen, a Dunakapu téren rendezi meg a Szeretetnapot a Győri Egyházmegye. Az „Adj örömmel!” mottóval meghirdetett jótékonysági kulturális és gasztronómiai fesztivál 10 órakor püspöki szentmisével kezdődik a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.
Itt lesz Böjte Csaba ferences szerzetes, valamint a dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban élő fiatalok egy kisebb csoportja. A szervezők 11 órától gyermekprogramokkal, Karitász-játszósarokkal, a Tudor Játékcsalád egyedi készítésű táblás stratégiai játékaival, sportbemutatóval és koncertekkel várják az érdeklődőket a Dunakapu téren. A rendezvény bevételét – a hagyományhoz híven – a Győri Egyházmegye a dévai Szent Ferenc Alapítvány javára ajánlja fel.
A jótékonyság mellett természetesen a jókedv és szórakozás is cél, éppen ezért a szervezők színes és színvonalas programokkal készültek. A Dunakapu téren felállított színpadon 11 óra után nem sokkal Veres András győri megyéspüspök, Rózsavölgyi László, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke, valamint Böjte Csaba köszönti a jelenlévőket.
Minden programot mi most nem emelnénk ki, a részletes leírás ITT megtalálható. Ám mindenképp érdemes megemlíteni a 15 órai licitet, amikor az idén minden lehetséges kupát megnyerő, BL címvédő Győri Audi ETO KC játékosai által aláírt mez keresi gazdáját, egy igazán nemes ügy érdekében. Ezt követően sokak kedvence, Vastag Csaba ad koncertet, aki majd a Friends Big Band-nek adja át a színpadot. Este 6 órakor a dévai Szent Ferenc Alapítvány fiataljainak előadását láthatják, s a program még folytatódik!
A Szeretetnap során kézműves portékákat árusító sátrak, gasztronómiai ínyencségek, játszósarkok és sok-sok vidámság várja a látogatókat, minden korosztályból. A rendezvény ingyenes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány javára felajánlott adományokat pedig köszönettel és hálával fogadják.
HAK
Fotó: Győri Egyházmegye