Sorozatunkban a csodálatos Székelyföld egy-egy gyöngyszemét mutatjuk be olvasóinknak. Tesszük ezt nem titkoltan a kedvcsinálás szándékával, hogy aki teheti, látogasson el erre a gyönyörű, ezer kincset rejtő magyar vidékre. Nem fogja megbánni…
Ha utazást tervezünk Erdélybe, tudnunk kell, hogy a román utakon jelentős a kamionforgalom, ezért a vezetés viszonylag nagy koncentrációt igényel. Az elmúlt években valamelyest felgyorsult az Arad – Szeben útvonalon az autópálya-építés, de egyelőre inkább csak kisebb-nagyobb pályaszakaszokról, és a városokat elkerülő gyűrűkről beszélhetünk. A határátlépést követően ne felejtsünk el útdíj-matricát venni, amit az átkelőkön lévő kis pavilonokban, vagy a közeli benzinkutakon tudunk megtenni. Ma már nem kapunk matricát, csak egy igazoló blokkot. Az útdíj-kötelezettség nem csak az autópályákra vonatkozik, hanem Románia teljes úthálózatára.
Az útvonal kialakításánál több okból is feltétlenül érdemes Torockót (románul: Rimetea) beiktatni. Egyrészt, mert a monoton autóutat a határ és Székelyföld szíve között félúton töri meg, másrészt pedig, mert az Erdély legnyugatibb székely végváraként is számon tartott település a magyarság egyik legszebb faluja. Szépsége egyrészt a csodálatos természeti környezetéből fakad, hiszen a takaros falucska a Székelykő hegy lábánál fekszik. A különleges alakú sziklának köszönhetően, Torockó népe egy nap kétszer is élvezheti a napfelkeltét. Reggelente a nap a Székelykő Kiskőnek nevezett oldala mögül kél, de hamarosan el is bújik a hegy mögé, hogy aztán kicsivel később újra előbukkanjon felette. A különleges jelenséget az alsó piacsoron állva figyelhetjük meg a legjobban.
A Székelykő megmászása egyébként kellemes túra, utunkat turistajelzés is segíti, a tetőre érve pedig csodálatos panoráma tárul elénk a völgyre és a falura. Érdekesség, hogy az 1129 méteres hegy tetején található piros-fehér-zöld oszlopokat gyakran átfestik kék-sárga-pirosra, de mindig akad egy magyar, aki gyorsan helyreállítja a trikolórt. Az oszlopok talapzatánál azért jól láthatóak ennek a furcsa játszmának a nyomai. Torockó várának ma már csak a romjai lelhetők fel, méghozzá a Székelykő nyugati, Várkő nevű csúcsán. Szép idő esetén a hegyről nem csak lefelé, felfelé is érdemes tekinteni, hiszen siklóernyősök hada repülhet el a fejünk felett.
Az aranyosszéki falu nem csak a környezete miatt gyönyörű, hanem csodálatos utcaképe miatt is. A jellegzetes, egyforma, szász stílusú, fehérre meszelt házak egymás mellett sorakoznak, többségük az 1870-es tűzvész után épült. A fehér homlokzaton látható zöld zsalugáteres ablakokban sok helyütt piros muskátlik virágzanak. A főtéren található forrás vize az úgynevezett vajorban folytatja útját.
A lépcsőzetes medencék lényege, hogy a forrásból kijövő vízből először az emberek ittak, majd a második teknőben mostak, a harmadik medence pedig az állatok itatásának színhelye volt. A falu nem véletlenül nyert 1999-ben Európa Nostra díjat, és méltán pályázik az Unesco-világörökség címre is. Hogy miféle időutazásban lehet részünk, ha ide érkezünk, azt a legszebben Orbán Balázs, Székelyföld leírójának szavai árulják el nekünk: „Toroczkó népe, mint nagyon conservativ természetü, egész körömszakadtáig ragaszkodik ösi szokásaihoz, hagyományaihoz s egyáltalában ujítás az életmód és egyebekben is bajosan tudja köztük magát megfészkelni. E ragaszkodás, ha némely dolgokban (…) hátrányos is, de másrészröl üdvös hatását sem lehet elvitatni, mert régi szokásai, jó sajátságai s nemzeti öltözékéhez való e szívós ragaszkodásnak, a külbefolyások elöli e zárkózottságnak tulajdoníthatjuk, hogy ezen alig 3000 lelket számláló népség más elemek közepette fentartá nemzetiségét, öseinek szebb tulajdonait, jó erkölcseit s festöileg szép nemzeti öltözetét.”
Érdemes megtekinteni a főtéren található múzeum kincseit, amely a falu népművészetének legszebb darabjait őrzi. A népművészeti remekek errefelé nem csak a múzeumban láthatók, de szinte minden magánháznál is. Közülük kiemelendő Ida néni háza, aki egy komplett, kétszobás magánmúzeumot hozott létre. Ida néni kiállítását a 174-es épületben találjuk – Torockón ugyanis a házak körbe sorszámozottak az egész falu területén. Érdemes megtekinteni az unitárius templomot is, amely népies díszítésével szinte csalogatja a templom falai közé a vándort. A főtéren egyébként bármely napszakban találkozhatunk helybéliekkel, akik a házi portékát árulják, tőlük áfonyalekvárt, szörpöket, különleges mézeket, jóféle pálinkát, szőtteseket és míves faragásokat is vásárolhatunk. Érdemes beszédbe elegyedni velük, de vigyázat, ha megtaláljuk a közös hangot, a diskurzus akár órákig is tarthat, mert a rabul ejtő történetek, az ízes beszéd lebilincseli az embert.
Ha szeretnénk átélni a település hangulatát, szálláshelyül érdemes a Bitai Panziót választani, ami Torockószentgyörgy irányából az első ház a faluban. Bitai Magda vendégháza egyszerre kínálja a hely különleges miliőjét, a kényelmet, és a finom, Székelyföldre jellemző ízeket. Jóleső érzés, amikor a vendéglátó megkérdezi a vendégeket, hogy mi legyen a másnapi ebéd, vacsora, csak úgy székelyesen, közvetlenül. Ha nem a falu légköre, hanem a táj szépsége ejtett minket rabul, akkor a településen kívül található Gyopár kempinget ajánlom, amely csodálatos környezetben fekszik, és a sátorozási lehetőség mellett kényelmes faházakkal is várja a betérőket.
Ha kellően feltöltődtünk, indulhatunk tovább, a közeli Torda felé…
Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter
Sorozatunk első részét ITT olvashatják.