„Az élet olyan, mint a jazz, akkor a legizgalmasabb, ha improvizálsz!” – vallja Iván Csaba, a Krúdy Gyula Gimnázium magyar-, valamint film- és médiatanára, aki a közelmúltban Jazztérkép címmel adott ki kötetet. A könyv nemcsak a zenei műfaj rejtelmein kalauzolja végig az olvasót, de számos „embermesét” is kínál, s felvillantja azt az életérzést, ami a jazz-szel jár.
Iván Csaba hat évig szerkesztett és vezetett a Magyar Rádió egykori győri stúdiójában két magazint, a Kávézót, ami az irodalomról, színházról, képző- és iparművészetről szólt, és az Akkord című jazz-magazint, amelyben hetente beszélgetett zenészekkel, valamint foglalkozott a dunántúli eseményekkel, fesztiválokkal és lemezeket, koncertfelvételeket mutatott be. „Többször beszélgettem például Simon Géza Gáborral, hazánk egyik legtájékozottabb jazz-történészével. A jazz underground titkos bázisán is járhattam: a lakásán kötetek, kották, bakelit- és CD-lemezek tornyosultak a plafonig, Mindenki megfordult ott, aki a jazz-ben tevékenykedett: zenész, komponista, szervező, fotós, szakíró és gyűjtő is. Megszállottak és bohémek furcsa, a 60-as évek Londonját idéző világába csöppentem. Az ott megörökített beszélgetések lettek aztán a könyv alapkövei” – meséli a szerző, akinek a kötetkiadáshoz az a bátorító elismerés is kellett, hogy 2014-ben megnyerte a Nemzetközi Jazz Nap alkalmából kiírt esszépályázatot.
A „Legyen nekünk jazz!” című esszében megfogalmazza például, hogy „a közös felfedezés és teremtés élményét kínálja fel a jazz a legihletettebb pillanatában. Nincs művészeti ág, ahol a közönségnek ennyire aktív szerepe lenne, s ennyire részesévé válhatna az előadásnak. A koncert sajátos ceremónia, Szelevényi Ákos szerint egyenesen szakrális szertartás, ahol megidézik a kreatív teremtés és a boldog létezés isteneit. Nem új keletű mindez, a művészek mindig imádtak improvizálni.” Meggyőződése, hogy a jazz különlegessége abban áll, hogy az improvizáció miatt nem lehet rosszul játszani, mert ha rosszul játsszák, akkor már nem jazz.
Iván Csaba képes egy jó koncertért Dublintól Istanbulig is utazni, mert az élőzene híve, „amikor a hideg futkos az ember hátán” és mert folyamatosan keresi az élményeket. Persze közelebb is nagyszerű zenészekkel találkozhatunk, például a fővárosban és a Dunántúlon is szerveznek több jazz-fesztivált: például Székesfehérváron az Alba Regiát, Szombathelyen Lamantin Jazz Fesztivál, vagy Nagykanizsán a Kanizsa Nemzetközi Jazz- és Világzenei Fesztivált. „Győrben régebben a Mediawave vonultatta fel a jazz-élet elitjét, de ma sem tűnt el a városból a műfaj teljesen. Győrnek fantasztikus belső udvarai vannak, csodálatos díszletei a kulturális élményeknek” – mondja és rámutat, egyre jellemzőbb, hogy gasztronómiai élvezetek mellé választják társul a jazz-t, például Pannonhalmán rendszeresen tartanak jazz-esteket.
A magát újságírónak is valló könyvszerző a két hivatása között párhuzamot von: a tanári pályának és az újságírásnak is a tehetség a lényege. A tanár dolga, hogy megkeresse a diákban rejlő tehetséget, az általa művelt kulturális újságírásé pedig, hogy megmutassa a tehetséges embereket, s amit létrehoznak. A győri iskolában ezért is indította útjára a Krúdy Szalont, ahol pedagógustársaival Győr izgalmas szellemi életének képviselőit vonultatta fel a diákoknak, hiszen „mindig az a hiteles, ha eljön egy építész, egy zenész és vele beszélgethetnek”. A diákok hálásak az élményekért, viszont Iván Csaba szerint nincs ma könnyű dolguk: „Szegény fiatalembereket folyamatosan bombázza a kereskedelmi alapon működő világ, állandóan alakítani akarják az ízlésüket.” Viszont szerinte, aki még nem találkozott a jazz-szel, annak nem szabad direkt, erőszakos módon megmutatni. Azzal, hogy végigmondják nekik a zeneelméletet, nem szerettetik meg velük a zenét. Hagyni kell, hadd ízlelgessék a különböző irányzatokat, s ha nyitottak, úgyis magával ragadja őket ez a különleges világ. „Mert aki egyszer belekóstolt ebbe a szabadságba, az nem akar másként élni.”
A Jazztérkép című könyvbe Iván Csaba a magyar jazz jeles képviselőivel folytatott beszélgetésekből válogatott. Mesélnek a már az égi koncerteken muzsikálók: a bőgős Pege Aladár, a zongorista Vukán György és Pleszkán Frigyes. De olvashatóak a ma is aktív zenészekkel rögzített beszélgetések, többek közt a hegedűs Deseö Csabával, a szaxofonos Borbély Mihállyal, Dresch Mihállyal, Szelevényi Ákossal, Grencsó Istvánnal és Burány Bélával, a gitáros Szabó Sándorral és a fuvolista Horgas Eszterrel.
Zoljánszky Alexandra
Fotó: Marcali Gábor