A győriek is igencsak szerencsés helyzetben vannak a zenei kínálatot illetően, Budapest pedig maga a muzsika fellegvára. Különösen olyankor, ha olyan legendás világsztár lép színpadra, mint Mark Knopfler. Amit a Papp László Budapest Sportaréna közönsége hallott a koncerten, az felért egy akusztikus orgazmussal.
Knopflert szeretni kifejezetten rajongás kérdése, ez a zene annál sokkal több. Leginkább a Dire Straits zenekarból indul, hiszen a banda 1979-es elindulásakor már sejteni lehetett: olyan dallamokat adnak át a hallgatóságnak, ami poptörténelmet ír. A brit banda ennek megfelelően viharos sikereket ért el, Knopfler zsenialitása pedig egy pillanatig sem megkérdőjelezhető. Azért sem, mert a zenekarból való kiválás után szólókarrierje is mesés. Hatvankilenc éves, s még sorra adja ki a nagylemezeket. A legújabbat Down The Road Wherever címmel éppen egy éve jelentette meg, s a budapesti koncert hivatalosan azt kívánta promótálni. Az este azonban sokkal, de sokkal többről szólt…
Tudta ezt az a rengeteg ember is, akik jegyet váltottak nemrég a Mark félre varázslatra, arra a fantasztikus hangszeres tudásra, amelyet ez a hajában már jócskán megfogyatkozott, mára már mintha egy kicsit jótékonyan lassító, senkivel össze sem hasonlítható fenomén nyújt. Teltház várta a színpadra lépést, s talán kezdésnek a Sultan of Swinget, amely végül kimaradt a repertoárból. Vélhetően van rá logikus magyarázat. Az Alchmy Live albumon ugyanis ebben a számban van egy szóló, amely talán minden idők legjobb szólója amit hallani lehetett tőle.
Annyira fantasztikus ügyességet kíván, hogy simán elképzelhető, hogy közel a 70-hez már inkább nem vállalja be közönség előtt. Ennyi idősen már nem olyan fürgék az ujjak, lehet, hogy sokat tévesztene is, amit kiszúrna a közönség. A műértő közönség persze már előre tudta, hogy a nagy kedvenc kimarad: lelkesen nézegetjük ilyenkor a pár nappal korábbi koncertek listáit, s abból már lehetett tudni: sajnos kimarad a legikonikusabb dal. Ám csüggedni senkinek nem kellett, hiszen jócskán pakolt a tarsolyába olyan nótákat – összesen 16 szám volt abból 5 tartozott a Dire Starits korszakhoz – amely a nosztalgia szárnyaira kapta a több ezres közönséget és repültünk valahova messze el, hangjegyországba.
Knopfler soha nem volt az gitárnyüvő zenész, hangszernének húrjait úgy érinti meg, mint szerelmes férfi az imádott hölgyet: lágyan, finoman, mégis perzselő szenvedéllyel. Csodálkozik ezek után bárki is, hogy Marknak úgy engedelmeskedik a gitár, ahogy a legodaadóbb feleség? Nincsenek kalandok, kikacsintások, csak a jól bevált út, s a mind mesteribb szinte emelt összhang: az ír-skót népzenei dallamok helyenként country-s hatással, s a professzionális kisérőzenekar. Egyébként Knopfler nem is tekinti őket annak, sokkal inkább egyenrangú társaknak, akikkel közösen hódolnak a tiszta muzsika oltára előtt, estéről estére. Teszik ezt olyan dalokkal, mint a Postcards from Paraguay, a Matchstick Man (ez a legújabb albumáról csendült fel) vagy éppen a Done With Bonaparte, hogy csak párat említsünk.
Az egész koncert valami olyan elképesztő nyugalmat s ugyanakkor eufóriát sugároz, amit visszaadni szinte lehetetlen. Ott van a 69 éves zenész a színpadon, látszik, hogy már őt is megrágta egy kicsit az idő. Azonban gitárral a kezében mégis kortalan, talán a zene az időt is konzerválja?! Mert a dalok kiállták a próbát, évtizedek óta ugyanolyan kiegyensúlyozottan szólnak. Az Aréna is ilyen volt egész este: kisimult, emelkedett, ugyanakkor mégis határozott és kemény. Összetett, mint maga a „Knopfler-jelenség”. Jobb szó most nincs rá, aki nem hallotta, úgysem érti, de sajnálhatja.
A zenész egyébként nagyon szimpatikusan megtisztelte azzal a budapesti közönséget, hogy többször is magyarul szólalt meg. A győrieknek ez külön öröm, hiszen a Győri Audi ETO KC lányai a BL győzelmüket a Papp László Budapest Sportarénában aratják. Az Audi Aréna Győr után tehát egy kicsit mindig hazai pálya, főleg ha még anyanyelvünkön szól a színpadról egy világsztár. Konpfler egyébként is igencsak beszédes, amolyan csendes, füstös kocsmában egy jó sör mellett anekdotázós hangulatban volt: a havas autópálya melletti karácsonyi stoppos történet is ilyen hangulatot idéz.
Zenészeit is egyenként bemutatta, kis kísérő sztorival kiegészítve. Néha egészen megható volt, ahogy törődött mindenkivel. Egyébként is, jó volt hogy beszélt, mesélt, még inkább közel engedte magához „övéit”. Udvarias zseni, aki azt sem szégyell bevallani: érzi, hogy az idő múlik. Viszont az, hogy háromszor is visszajön a ráadással, azt mutatja, szíveben semmi sem kopott meg. Imádja a zenét, a dalait, a közönséget és hogy az Aréna szinte egy emberként ugrott fel a Dire Straits talán legnagyobb slágerénél, a Money for Nothingnál.
Kellett volna egy fél óra a koncert után, hogy visszaereszkedjünk oda, ahol éljük a mindennapjainkat. Kifelé menet sokan nem beszélgettek, csendben araszoltak a tömegben. Dolgozott bennük az élmény, a lelkükben ott visszhangoztak a hangjegyek, fülükben Mark Knopfler szövegei, szavai. Ezt az akusztikus orgiát idő lesz még feldolgozni…
HAKamp;OJP
Fotó: MTI:Szigetváry Zsolt