Aláírásgyűjtés a rezsicsökkentésért
Eddig több mint 7500 aláírás gyűlt össze Győrben a rezsicsökkentés érdekében
A Fidesz támogató aláírásgyűjtésbe kezdett „Magyarország nem hagyja magát!” címmel a rezsicsökkentés támogatása érdekében.
– Győrben – a két parlamenti körzetben – mintegy 30 ezer támogató aláírást szeretnénk összegyűjteni- mondta el Simon Róbert Balázs Fidesz 1-es számú választókerületi elnöke.
– Az aláírásgyűjtést három héttel ezelőtt kezdték meg utcai standoknál, illetve aktivistáink által személyesen felkeresve a győrieket- tette hozzá a Fidesz 1-es számú választókerületi elnöke.
A sajtótájékoztatón került sor a 7500. aláírásra, amelyre Somogyi Tivadar alpolgármestert, a Fidesz győri alelnökét, a 7501. aláírásra pedig Fekete Dávid alpolgármestert, a Fidelitas Győr-Moson-Sopron Megyei elnökét kérték meg.
A győriek rendkívül aktívak, ezért az aláírás helyszíneit kibővítették.
A jelenlegi gyűjtőhelyeken (a Baross úti csónakos szobor, a Király utcai Fidesz iroda és a vidéki autóbusz pályaudvar aluljárójánál) túl:
Szombaton délelőttönként a Hermann Ottó utcai Vásárcsarnoknál és az Ady-városi, illetve Marcal-városi lakótelepi nagyáruházak közelében tudják az érdeklődők aláírni az íveket.
Holnap délután (04.10-én, szerdán) pedig a Jedlik Ányos utcában a „Szódásszifon” szobornál várják aktivistáink a támogatókat.
Az aláírásgyűjtés még 6 hétig folytatódik, ezért kérnek mindenkit, aki egyetért a rezsicsökkentéssel, hogy aláírásával támogassa a Fidesz kezdeményezését.
gyorplusz.hu
Fotó: O. Jakócs Péter