Győr+
2017.02.23. 11:23

Alkotások az inasévekből

Meséket, regényeket és gyermekverseket illusztráltak idén a Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai. A vizsgamunkákkal és a legsikeresebb alkotásokkal a Napóleon-házban találkozhatnak az érdeklődők.

Horváth Éva Andrea intézményvezető a kiállítás szerdai megnyitóján elmondta, a rajz, a festés és a mintázás alapfokú tárgyai mellett láthatjuk a szakképzés szakmáinak alkotásait, a divat- és stílustervező, az ötvös- és fémműves, a zománc- és üvegműves, valamint a nemzeti kulturális örökség szakmái közül a népi kézműves szakmákat, a faműves, a fazekas és a népi bőrműves munkákat is. A tanulmányi munkák mellett a közönség megcsodálhatja az elmúlt évek vizsgaremekeit is. Minden alkotás, amellett, hogy klasszikus szakmai és rajzismereteket tükröz, egyedi, és a diák látásmódját, gondolkodásmódját tükrözi – hangsúlyozta az igazgatónő.

 

 

Horváth Éva Andrea azt tanácsolja, aki ellátogat a kiállításra, legyen nyitott, engedje magához mind azt a szépséget, amit a gyermeki alkotások tükröznek, tudjon elfogadni. Nagy élményben lesz része annak, aki rácsodálkozik a gyermeki bájra, az ötletességre, az egyediségre, a kreativitásra, az igényességre. A szakma örök, de az oktatásnak is megvan az íve a gyerekek munkáin keresztül, a pedagógusok is fejlődnek, mindig tudnak új utakat mutatni.

 

 

A kiállított munkák között van, ami modernebb, előremutatóbb, mint amit megszoktunk a hétköznapi tárgykultúrában és van, ami jobban visszanyúlik a hagyományokhoz, és ezt próbálja átültetni a mai világba. Mindegyiknek helye van, hiszen a jelenünket ez teszi gazdagabbá – emelte ki az intézményvezető.

A tárlat március 12-ig, hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között tekinthető meg.

 

Földvári Gabriella

Fotó: Marcali Gábor