Apáca-show a győri színpadon

Király Béla koreográfus kérése, miszerint a szereplők teremtsenek karneválhangulatot a színpadra, teljesülni látszik: összehangoltan és jó hangulatban próbálják az Apácák című musical-komédiát, melyet szombaton mutatnak be a Kisfaludy-teremben. A darabról a rendezővel, Molnár Lászlóval beszélgettem.

Nem lehet könnyű úgy jó műsort csinálni, hogy öt karaktert, öt szólamot, öt nőt kell összehangolni. Hogy birkózik meg vele?

Alapvetően egy nővel sem könnyű, nemhogy öttel. Ám nagy szerencsém van, a szereplők különböző egyéniségek, de olyanok, akikkel ke vés probléma van. Nem mondom, hogy nem voltak viták vagy hisztik, de jó hangulatban teltek a próbák, és ezáltal a munka is jól ment.

Hogy lesz 52 temetésből musical-komédia?

Ezt talán az írótól kellene megkérdezni. Nagyon szeretem a darabot, igazi vígjáték. Az a baj, hogy bármit kezdek el mondani a történetről, lelövöm a poént, amiből egyébként nagyon sok van a darabban. Az összes jelenet helyzetkomikum. Minden arról szól, hogy ők mik szerettek volna lenni, mielőtt apácák lettek, vagy mik az álmaik, miközben apácák. Ezeket látjuk megnyilvánulni. Azzal még nem lövök le semmit, ha elmondom: egy leves miatt meghal 52 testvérük, és négyet nem tudnak eltemetni. Miattuk csinálnak egy show-műsort egy amerikai művelődési házban, melynek bevételéből szeretnék őket eltemetni.A műsor kapcsán mondják el az életüket, a vágyaikat, az álmaikat.

Tehát egy apáca-show-t láthatunk a színpadon?

Igen, abszolút. A sztereotípiák szerint az apácák idősek, csendesek, nyugodtak, visszafogottak. A múlt héten láttam egy fiatal apácát pufimellényben, hátizsákkal, óriási mosollyal az arcán biciklizni. Valahogy így képzelem el a darab apácáit is, mármint szellemiségben.Bár a felsoroltakkal nem értek egyet, de azt elmondhatom, nem az apácaságukat fogják megmutatni, hanem például hogy revütáncosnők, énekesnők szerettek volna lenni.

És a kísértés legyőzhető?

Ők is emberek, a kísértés ugyanúgy bennük van, mint bennünk, csak mi legfeljebb nem győzzük le, ők pedig igen egy magasztosabb cél érdekében. Elfojtják a kísértéseiket.

1998-ban megalapította a Musical Színházat. Elköteleződött a műfajnak?

Nem, akkor sem és ma sem titkolom, ha magánszínházzal akarsz foglalkozni, akkor ebből lehet megélni. Ezért csináltam akkor azt, de előtte prózai színész voltam.

A jövedelmezőségen túl mik a műfaj érdemei?

Két dolog van, ami megkülönbözteti a prózát a zenés műfajoktól: borzasztó nagy tárgyi tudás kell hozzá, a prózához néha elég a tehetség. A zenés műfajhoz meg kell tanulni énekelni, táncolni, enélkül nem megy.Prózánál néha elég, ha valaki érdekes és tehetséges, és az adott szerepre jó. Ez zenés műfajnál nem működik. Az sokkal nagyobb kihívás egy színész számára.

Már abból a kevésből, amit láttam az Apácákból, kiderült, hogy nagyon nehéz dolguk van a hölgyeknek.

Az, még akkor is, ha a szereplők nagyon értenek ahhoz, amit csinálnak. Sok énekelnivalót, sok szólamban, sok prózával és tánccal kell előadniuk, szóval nagyon nehéz munka ez.

Zoljánszky Alexandra

Fotó: O. Jakócs Péter