Győr+
2013.12.20. 13:36

Átadták a Nemzetiségekért” díjakat

Az év utolsó közgyűlésén, december 20-án két személy és két közösség munkáját ismerték el.

A határozatokat dr. Somogyi Tivadar alpolgármester ismertette, a kitüntetéseket Borkai Zsolt polgármester adta át. A Kismegyeri Napóleon Hagyományőrző Egyesület részére az örmény nemzetiség hagyományainak megőrzésében vállalt aktív részvétel, valamint az önzetlen támogatás és segítő munka elismeréseként ítélték oda Győr Megyei Jogú Város „Nemzetiségekért” díját. A Marcalvárosi Általános Iskola, Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskolája nevelőtestülete a német nemzetiséghez kötődő nyelvi, szellemi és tárgyi kultúra megőrzése, a hagyományok ápolása és megismertetése, valamint a nemzetiségi közösség összetartásában végzett munkája elismeréseként kapta a díjat.

 

Borkai Zsolt polgármester Major Ernő, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója részére a Győr városban élő roma nemzetiség integrációjában nyújtott segítség, valamint a közfoglalkoztatás terén és a tanfolyamok szervezésében nyújtott támogató tevékenysége elismeréseként adta át a Nemzetiségekért díjat. Rak Marek Wawrzsnyiec írót, korábbi nemzetiségi önkormányzati képviselőt a lengyel nemzetiség hagyományainak megőrzése, valamint a lengyel kultúra ápolása érdekében végzett önzetlen és elkötelezett munkája elismeréseként jutalmazták.

 

Papp Zsolt