Győr+
2013.10.16. 14:03

Átadták az első speciális Ovifoci-pályát Győrben

A pályát október 16-án adták át a Szivárvány Óvodában, ahol az Aranycsapat egykori tagja, Buzánszky Jenő végezte el a kezdőrúgást.

Az átadáson dr. Somogyi Tivadar alpolgármester elmondta, a tudatos mozgásfejlesztés az óvodás korban kezdődik, ekkor dől el az is, hogy a gyerekek miként fognak viszonyulni a sportokhoz, ezért nem mindegy, hogy milyen feltételek fogadják őket az óvodákban. Hozzátette, az önkormányzat a gyermekek mozgáslehetőségeit bővítendő pályázott az ovifoci-pálya megvalósítására, amelyhez a város hárommillió forintos önrészt biztosított, míg a többi hétmillió forintot az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány finanszírozta. Az alpolgármester kiemelte, Győr a jövőben is pályázni kíván annak érdekében, hogy minél több hasonló pálya valósulhasson meg a városban.

 

 

Radnóti Ákos a terület önkormányzati képviselője hozzátette, két éve dolgoznak azon, hogy a pálya megvalósulhasson a Szivárvány Óvodában. Hangsúlyozta, az intézmény a közelmúltban komplex energetikai felújításon ment keresztül, elkészült a hőszigetelés és a nyílászárók cseréje is megtörtént, az épület új színt kapott, most pedig a gyerekek mozgáslehetősége bővült a speciális, multifunkciós pályával, amely az első ilyen pálya a városban.

 

Dr. Molnár Andrea az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke kifejtette, az ovifoci műfüves pálya egy jogi oltalommal rendelkező magyar innováció, egy kifejezetten óvodások számára kifejlesztett, kisméretű, több sportág művelésére is alkalmas multifunkciós egység. Komplex jellege alkalmassá teszi többek között futballozásra, kosárlabdázásra, röplabdázásra, teniszezésre, kézilabdára, csörgőlabdára és ügyességi sorversenyek lebonyolítására is. Mint mondta, a fejlesztés magyar termék nagydíjas és innováció nívódíjas lett 2013-ban. Az intézmény a pálya mellé sportszereket, illetve módszertani oktatást is kapott.

 

 

Buzánszky Jenő az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány alapítója, az Aranycsapat tagja, a Nemzet Sportolója bemutatta a gyerekeknek az elkészült pályát, és azt kérte tőlük, hogy használják minél többet, mozogjanak minél gyakrabban, és a mozgás szeretetét őrizzék meg felnőttkorukra is. Buzánszky Jenő elmondta, a kezdeményezés 2010-ben indult, és nagy öröm számára, hogy azóta számos intézménynek, rajtuk keresztül még több gyereknek tudtak segíteni, hiszen csak az idei évben 41 ilyen pálya épül országszerte. A legendás labdarúgó azt is elárulta, amikor ő volt óvodás, semmilyen sportpálya nem állt rendelkezésre, ezért egy réten fociztak, az ovifoci-pálya azonban nem csak megfelelő, de biztonságos sportolási lehetőséget is kínál a gyerekeknek, így a szülők is nyugodtak lehetnek. Az Aranycsapat tagja a gyerekekkel együtt kiáltotta, hogy „Hajrá Győr”, majd elvégezte a kezdőrúgást, és már kezdődhetett is a játék.

 

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter