Szombaton két alkalommal is tárgyalóasztalhoz ültek az Audi és az Audi Hungária Független Szakszervezet képviselői, megállapodás nem született.
Frissítve – Vasárnap
Folytatódik a sztrájk az Audiban – jelentette be honlapján az AHFSZ. Közleményük szerint a munkaadó két béremelési ajánlatot tett. Ennek a tartalma üzleti titoknak minősül, ám ” olyan mértékű, ami nem tükrözi a helyzet komolyságát,” ezért helyben “határozottan” elutasították – fogalmaztak a tárgyalások után.
“Az AHFSZ elnöksége úgy határozott, hogy direkt tájékoztatást küldjön az anyavállalat felelős vezetőjének és személyes részvételével közösen oldjuk meg a kialakult helyzetet” – írják, s hozzáteszik: ez szombaton este meg is történt.
Megállapodás nem született, a sztrájk folytatódik.
Korábban írtuk
A szakszervezet pénteken azt kérte, hogy az Audi hasonló szerkezetű ajánlatot terjesszen elő, mint ők, hiszen úgy lehet érdemben összehasonlítani a követeléseket az Audi álláspontjával.
Szimacsek Tibor, a szakszervezet elnökségi tagja ma kora este arról adott tájékoztatást: bérrendezési javaslatot délután nem kaptak a vállalattól. Megegyeztek viszont abban, hogy a tárgyalást este nyolckor folytatják.
H.F.
Fotó: AHFSZ Facebook