Az életmentő érdeme

Győr+
2014.05.15. 13:00

Egy kapuvári mentős kapta idén a Várszegi Árpád-díjat.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Mentésügyi Alapítvány az elmúlt év hagyományaihoz hasonlóan idén is átadta egy arra érdemes bajtársának, a legendás mentősről, Várszegi Árpádról elnevezett elismerését. Az alapítvány felhívására a mentősök részéről idén is számos jelölés érkezett a kitüntetett személyét illetően. „A díj lényege, hogy egy olyan kollégánknak nyújthassuk át, aki a munkáján kívül valami olyat tett, ami mindenképpen méltatásra érdemes. Úgy gondolom, hogy ezt a fajta plusz munkát – amit önzetlenül tesz az illető – fontos elismerni egy díj formájában” – hangsúlyozta a Győri Mentőállomáson csütörtökön tartott rendezvényen az alapítvány kuratóriumi elnöke, Szabó Erik.

 

 

2014-ben a legtöbb jelölést a kapuvári mentőállomás dolgozója, Halász István kapta, aki a kezdetek óta, vagyis három éve folyamatosan ott volt a kitüntetést várók sorában. „Nem csak a kapuvári mentőállomáson, hanem a régióban is példaértékű szakmai munkát képvisel. Azon túl, hogy a fiatal kollégák továbbképzésében és mindennapi támogatásában szerepet vállal, nagyon komoly feladat hárul rá szakmai tekintetben is. A félautomata defibrillátoroknak az adatgyűjtését ő látja el a megye nyugati felében, ezeket az adatokat pedig az Országos Mentőszolgálat Oktatási Osztályára továbbítja. Ez nem lenne kötelező, mégis szívesen csinálja, egyfajta szabadidős tevékenységként. A szívén viseli a mentősök sorsát, ilyen bajtársunk sajnos ma már egyre kevesebb akad” – méltatta a díjazott munkáját Huszka László, az alapítvány kuratóriumi tagja.

 

A kitüntetett több mint 30 éve él hivatásának, egészen pontosan 1984 januárjában került a mentőszolgálathoz, előtte a csornai kórházban nővérként dolgozott. „Mindig is szerettem volna segíteni másokon. Betegségeket, sérüléseket ellátni, életeket menteni – csak ezt tartottam szem előtt a pályám során. Mozgalmas és változatos szakma a miénk, vannak csodálatos, de vannak sokszor a lelkünkig ható pillanatok is, de ez utóbbiakon meg kell próbálni átlépni. A mostani elismerés visszaigazolás arra, hogy a kollégák megbecsülik a munkámat és értékelik az eddigi tevékenységemet. Őszinte leszek: nem számítottam erre a díjra!” – mesélte meghatódva a Győr Plusznak Halász István.

 

 

A kapuvári életmentő az oklevél mellett átvehette a Lebó Ferenc által készített emlékérmet és az azzal járó 50 ezer forintot is.

 

Csapucha Adrienn

Fotó: Marcali Gábor