Győr+
2012.11.03. 15:44

Az ETO itthon is legyőzte a Ljubljanát

Akárcsak Szlovéniában, Győrben is legyőzte (29-22) az Audi ETO KC a Krim Ljubljana együttesét, ezzel biztos továbbjutó a kézi BL-ben.

Négyből négy! Sorozatban negyedik sikerét aratta a Győri Audi ETO KC a Bajnokok Ligájában, a Krim Ljubljana 29–22-es legyőzésével már a negyedik forduló után kiharcolta a biztos továbbjutást Ambros Martín együttese és a további két forduló eredményétől függetlenül ott lesz a középdöntőben.

 

A mérkőzésen – mondhatni szokásához híven – kissé álmosan kezdett a Győr, a Ljubljana 3–1-re is vezetett, de hamar rendezte sorait a hazai csapat, védekezésben Tervel, támadásban pedig Amorim, Radicevic és Lekic vezetésével hengerelt az ETO. Az első félidőre kialakult a hétgólos különbség (16-9), amit a meccs végéig sikerült is megőrizni. A második félidőben, főleg az utolsó tíz percben sokat cserélt Ambros Martín, szinte minden játékosnak lehetőséget adott a bizonyításra, Hornyák Dóra a kinti mérkőzés után hazai pályán is eredményes tudott lenni a BL-ben, ahogy Tervel is megszerezte első BL-gólját az ETO mezében. Haraldsen ismét nagyszerűen védett (55%), parádés bravúrokkal kápráztatta el a győri közönséget.

 

Második félidő

 

60′ – Torstensson nem fárad, egyedül veri meg a meccs végére felforgatott győri védelmet (29-22), az utolsó győri támadás során a 16 éves Orsósnak nem sikerül a gólszerzés, marad a hétgólos különbség, a mérkőzés végeredménye: 29-22! Megvan a továbbjutás, karnyújtásnyira a csoportelsőség a Győri Audi ETO KC számára a BL-csoportban.

 

59′ – Szepesi harcolt ki hétméterest, Hornyák Dóra állt be elvégezni, de Grubisic bravúrral tornázta ki a felső sarokba tartó lövést. Haraldsen védése után azonban Hornyák már akcióból eredményes 29-21

 

57′ – Orbán góljával váltja gólra szinte azonnal emberelőnyét a Győr (27-20), majd egy tanári letámadás után, Kovacsics első góljával ismét nyolcgólos a hazai előny (28-20)

 

55′ – Az 5+1-es védekezés megfogta a Görbicz és Amorim nélkül támadó Győrt, Wörz gólja után (25-20), Löke töri meg a hazai gólcsnedet (26-20) és harcol ki mellé egy kétperces kiállítást (Torstensson) is.

 

53′ – Kovacsics kapufája után Krpez dobja a vendégek 19. gólját, az utóbbi percekben több rossz megoldás az ETO-nál támadásban 25-19. A Ljubljana is időt kér.

 

51′ – Ambros Martín időkérése után folytatódik a mérkőzés. Görbicz helyén ismét Kovacsics irányít, Mavsar sokadik könnyű gólját szerti (25-17), majd hetesből is betalál. 25-18, hét gólra jön fel a Krim, a második félidőben 9-9 az állás.

 

48′ – Orbán maradt fenn védekezésben, Mavsar bünteti a fegyelmezetlenségét (24-16). Orbán és Görbicz kínai figurája után sajnos nem születik gól, Lekic ellenben a meccs egyik legszebb találtaát szerzi talpról (25-16)

 

46′ – Szepesi védekezett belül, Mavsar dobja be harmadik büntetőjét (23-15), Radicevic helyén ismét Orbán a jobbszélen. Harcias, már-már hősies labdaszerzése után kilenc méterről a felső kapufára dobja a labdát. Löke hetest és egy kétperces kiállítást harcol ki. Görbicz imét pimasz és ismét eredményes. Az irányító negyedik gólja, kilenc közte 25-15

 

43′ – Lazovic első gólja a Krim 14. találatát jelentette (22-14), Rédei-Soós ismét a pályán, de lövése elkerüli a kaput. Lekic nem hibázik a szaggatottról 23-14

 

40′ – Lekic szerezte meg az ETO 20. gólját, a bal felső sarok bánta (20-11), Tervel továbbra is klasszis védekezésben. Radicevic parádéja folytatódik, Görbicz álompassza után már hétgólos a szélső 22-13

 

35′ – Amorim negyedik góljával már kilencgólosra is nőtt a különbség (18-9), Torstensson válaszolt átlövésből és szerezte meg a szlovénok 10. gólját (18-10). Radicevic a másik kaput is felvatta a jobbszélről (19-10), Müller egy egyéni akció után szerez gólt. (19-11)

 

31′ – Az ETO kezdte a második játékrészt, mindkét oldalon kihagyott helyzetekkel folytatódik a mérkőzés. A második félidő első gólját Tervel szerezte a Győrnek, Amorim labdaszerzését követően. 17-9

 

Az első félidőben 7–6-os vezetés után összekapta magát a Győr, a játékrész második felében 16 perc alatt mindössze két gólt szereztek a szlovénok. Haraldsen 11 lövésből 9-et megfogott. A széljáték kiemelkedő, hat gólt dobott az ETO csak a jobbszélről, Tervel játéka védekezésben szintén dicséretet érdemel.

 

Első félidő

 

30′ – Gyors gólváltás után (16-9) Ambros Martín kikérte első időkérését az utolsó 40 másodpercre. Amorim sikertelen átlövését követően a Ljubljana támadhatott, de gólt nem szerzett, így maradt a hétgólos különbség a két csapat között. A félidőben az állás: 16-9

 

28′ – A kapufa már másodszor segítette Haraldsent, jó kapusnak szerencséje is van. Kovacsics cselezte magát ziccerbe, csak szabálytalanul tudták megállítani, a fiatal irányító ápolásra szorult. Az ETO két percig emberelőnyben játszhat, Görbicz pimaszul vágja be a hetest. 15-8

 

25′ – Rédei-Soós a pályán jobbátlövő poszton támadásban, Tervel nagyszerű játékot nyújt védekezésben. Lekic szép csel után lőtt nagy gólt (13-8). Továbbra is sok a kapkodás támadásban, de főleg a vendégeknél. Orbán a pályán, és ha már beállt, lő is egy gólt! 14-8

 

22′ – Görbicz a padon, támadásban Kovacsics irányít, Radicevic pedig nem áll le, újabb gól a szélsőtől: 12-7. Haraldsen több nagyszerű védéssel veszi ki a részét az utóbbi percek hengerléséből. Hosszú idő után (7 perc) Wörz dob újabb gólt a szlovénoknak. 12-8

 

19′ – Az időkérés után is ott folytatódott a meccs, ahol abbamaradt: Radicevic még két gyors gólt szerez (zsinórban hármat) indításból: 11-7 az állás. Tervel nagyszerű védekezésben, fontos labdákat szerez.

 

17′ – A 16. percig kellett várni, hogy újra vezessen az ETO, Amorim harmadik góljával lett 8-7 az állás, miközben védekezésben visszaállt hatosfalra a győri csapat az 5-1-es védekezésből. Radicevic Görbicz nagyszerű keresztpassza után lő nagy gólt a szélről (9-7), már kettővel vezet az ETO. A Krim mestere időkéréssel próbálja megfogni a hazaiak lendületét.

 

15′ – Herr Orsi nagy védése is kellett, hogy átvehesse a vezetést az ETO, de sok a pontatlanság támadásban mindkét oldalon, így marad a döntetlen. Inkább a küzdelmes mint látványos jellege dominál a játéknak. Müller góljával ismét a Krim vezetett (5-6), de Amorim azonnal egyenlített egy klasszikus átlövésből. Védekezésben a francia Tervel érkezik a falba, a szélen Görbicz. Müller góljával ismáét vezet a Krim, de Szepesi ismét azonnal egyenlít (7-7), miután letöltötte kétperces kiállítását. Újra Haraldsen védi a győri kaput.

 

10′ – Görbicz egyenlített a 6. percben, majd újabb hetest kapott és értékesített a Krim, a kapuban Herr véd. Az ETO-nál egyelőre hatalmas rések vannak védekezésben, eddig ezt eredményesen használja ki a Ljubljana. Amorim egyenlítését követően a vendégeknél Müller újabb büntetőt dobhatott (3-5), de Löke révén ismét egy gólra zárkózott az ETO. Szepesit visszarántásért kiküldték két percre, Görbicz emberhátrányból is egyenlít. 5-5

 

5′ – Bár az ETO szrezte az első gólt (Amorim) a mérkőzésen, sőt, Haraldsen egy büntető is hárított, a Ljubljana ezután 3–1-re meglépett. Lekic góljával egy gólra zárkózott az ETO 2–3

 

– A két szélen Szepesi és Radicevic kezdett az ETO-ban, Görbicz irányít, Lekic és Amorim a két átlövő.

 

1′ – A vendégek kezdték a mérkőzést, a szlovénok tiszta pirosban, az ETO tiszta zöldben kezdte a mérkőzést.

 

A játékvezetők Litvániából érkezetek: Viktorija Kijauskaite és Ausra Zaliene fújja majd a sípokat.

 

A szlovén csapat egy héttel ezelőtt, története legnagyobb vereségét szenvedte el hazai pályán a BL-ben az ETO-tól

 

“Ellenfelünk remek csapat, ezt a legutóbbi találkozásunkkor is bizonyították. Senki se gondolja, hogy a szombati meccs már egyszerű lesz. Sőt! A tét jelenleg még nagyobb, mint volt múlt héten. Mi bebiztosíthatjuk a továbbjutásunkat a csoportból és akár – megfelelő eredmények esetén – a csoportelsőséget is megszerezhetjük. A Ljubljana pedig nagy küzdelemben van még mindig a második helyért. Természetes, hogy nem fogjuk félvállról venni az ellenfelünket.” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának az ETO spanyol szakvezetője.

 

A győri csapat szerdán a Veszprém, azaz gyakorlatilag saját utánpótlás-együttese ellen játszott az NB I-ben, és sima, 37-19-es győzelmet aratott.

 

Önbizalommal véghat neki 4. csoportmérkőzésének a női kézilabda Bajnokok Ligájában Ambros Martín együttese. Az előző héten Szlovévéniában aratott fölényes győzelem (20-31) után hazai pályán is eséllyel lép pályára legrangosabb ellenfelének a csoportban. Ha a Győr ma is nyer és továbbra is hibátlan marad, már ma bebiztosíthatja továbbjutását a csoportból.

 

 

Kerényi Ervin

Fotó: Marcali Gábor