Győr+
2016.06.21. 11:39

Az Ifjúság körút egy újabb szakasza újul meg Győrben

Jelentős útfelújítási munkálatok kezdődtek meg az Ifjúság körút Tihanyi Árpád út és Kodály Zoltán utca közötti szakaszán. Elsőként a vezetékek cseréjét végzik a szakemberek. A buszközlekedés nem változik, a megálló viszont néhány méterrel arrébb került.

„Az előző ciklus legnagyobb beruházása Adyvárosban a Kodály Zoltán-Földes Gábor utcai körforgalom megépítése volt” – emlékeztetett Radnóti Ákos alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője és hozzátette, a most elkezdődött felújítás hasonló léptékű munka lesz. Elmondta, korábban felújították a körút középső szakaszát, illetve mindkét oldalon, a teljes szakaszon elkészült a kerékpárút és a járda felújítása is. Az úttest mentén kicserélték a közvilágítást korszerű, energiatakarékos, sokkal nagyobb fényt adó izzókra és két zebra is extra világítást kapott. A mintegy háromszáz méteres szakasz felújítását az iskolai nyári szünetre időzítették, hogy minél kevesebb fennakadással járjon. Radnóti Ákos hangsúlyozta, a megújítást a későbbiekben további szakaszon is folytatni szeretnék.

 

 

A kivitelező Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezetének vezetője, Prédl Antal elmondta, a városi úthálózat szempontjából jelentős szakaszról van szó, hiszen belső körútként funkcionál. A burkolat ezen a szakaszon a lakóteleppel egyidős, így elhasználódott. A munkát összehangoltan végzik a közműszolgáltatókkal: elsőként a Győr-Szol Zrt. munkatársai kezdték meg a munkát az Ifjúság körúton a Tihanyi Árpád úti csomópontnál, ahol a hőtávvezeték cseréjét végzik, addig az útkezelő munkatársai egy másik szakaszon dolgoznak. Júliusban az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. végez gázvezeték-gerinc cserét, ezután kezdődhet el a látványosabb folyamat, a burkolat lemarása.

 

 

Az útszakasz várhatóan iskolakezdésre készül el körülbelül 60 millió forintból, addig szakaszosan forgalomkorlátozásra kell számítani, ezért kérik a közlekedők türelmét és figyelmét.


Z. A.

Fotó: Marcali Gábor