Győr+
2013.11.16. 10:14

Az önálló városrész

Győrszentiván egykor önálló község volt, ma már Győr nyugodt, csendes, dinamikusan fejlődő, kertvárosi jellegű városrésze. Az itt élők közül még ma is sokan mondják magukat cseróknak, ami a szentiváni közösségtudat fontos része. A hagyományőrzés kiemelkedő eleme például a Szentiváni Szüreti Napok vagy a Szentivánéji Varázslatok.

A településrész művelődési központjával, iskoláival, óvodáival, hitéletével, részönkormányzatával és az elérhető kereskedelmi szolgáltatásokkal Győrhöz szorosan kötődő, együtt lélegző, mégis önálló közösség otthona. A városrész könnyen elérhető Győr központjából, az ipari park és az Audi-gyár közelsége pedig még vonzóbbá teszi a területet az otthont keresők számára.

Glázer Péter, a Glázer Transz Kft. ügyvezetője igazi lokálpatriótaként maga is sokat tesz a városrész fejlődéséért.

 

 

„Fontos számomra Szentiván, hiszen itt élek szüleim és testvérem családja mellet. Helyi vállalkozóként sokan ismernek, és úgy gondolom, hogy lehetőségeimhez mérten kötelességem támogatni a településrészt. Az életminőség javulását szolgálja belső úthálózataink folyamatos megújulása, a csapadékvíz elvezetésében pedig jelentős előrelépést jelent a tározótavak megépítése, melyeknek kivitelezésében magam is részt vettem. A Győrszentiváni SE vezetőségi tagjaként nagy öröm számomra a meg-épült műfüves pálya, ami a tömegsport és a helyi utánpótlás-nevelés miatt is fontos. Szeretek itt élni, mert minden ideköt, jó a közösség, pezsgő a kulturális élet, önkormányzati vezetőink is mindent megtesznek a település érdekében, nekünk, vállalkozóknak pedig kötelességünk segíteni az ő munkájukat.”

 

 

László Antal, a Tonio fagylaltozó tulajdonosa harmincöt évvel ezelőtt költözött Szentivánra. Bár lehetősége lett volna visszaköltöznie Győr központi részébe, életét ma már csak itt tudja elképzelni.

 

„Nagyon a szívemhez nőtt ez a városrész, hiszen nyugodt, kertvárosi jellegű életet élhetünk itt úgy, hogy közben tíz perc alatt elérhető a belváros, a több ezer munkahelyet magában foglaló ipari park pedig a szomszédban található. Úgy látom, az elmúlt négy-öt évben annyit fejlődött Győrszentiván, mint az azt megelőző harmincban összesen. A megújuló utcák, a hangulatos játszóterek, a csapadékvíz-elvezetés megoldása fontos kérdés az itt lakók számára. A fagyizónk előtti terület is jelentős változásokon ment keresztül, megújult a ját- szótér, szalonnasütőt is kialakítottunk és az utca lezárásával a gyerekek számára is biztonságossá vált a játék. Mindehhez nagyban hozzájárul, hogy képviselőnkre mindig számíthatunk, napi kapcsolatban tudunk lenni vele és aktívan keresi a felmerülő problémák megoldását.”

 

 

Sík Sándor, a terület önkormányzati képviselője nem csak itt él, de itt is dolgozik állatorvosként, így hivatása révén is személyes kapcsolatot ápol a helyiekkel. „Munkám miatt is rengeteg emberrel beszélgetek nap mint nap, akik bizalommal jelzik felém észrevételeiket, javaslataikat. A városrészben felmerülő problémákról így gyorsan értesülök, és a valós gondokat, akárcsak a szentivániak jószágait, megpróbálom mielőbb orvosolni.” A képviselő úgy látja, hogy az a dinamikus fejlődés, ami egész Győrre jellemző, eljutott Győrszentivánra is, ahol a lakóutca program révén sikerült megújítani számos utcát, sőt, a Szentiváni út külterületi szakaszát is. A Váci Mihály út Déryné utca és az iskola közötti részének felújítása a zárt csapadékvíz-elvezetési rendszer kiépítését és parkolók kialakítását is tartalmazta, ami a gyerekek biztonságos közlekedését segíti. „Talán az egyik legfontosabb jelenleg is zajló beruházás az itt élők által évtizedek óta áhított Vonal út megépítése, amely 2014-ben teljesen elkészül, ezzel jelentősen javul Szentiván közúti infrastruktúrája.”

 

A jövőben természetesen folytatjuk az úthálózat karbantartását is, a költségvetési lehetőségek függvényében. A településrészen többször okozott gondot a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék.

 

 

„A közelmúltban történt meg a 2. számú szentiváni csapadékvíz-tározó munka- területének átadása. A régi tározók visszaállítása nem csak funkciójuk miatt hasznos, de egyben hangulatos pihenő-,sétálóhelyek is létrejönnek. A Vonal út készítésével egyidejűleg a Szentiváni Árok is új nyomvonalra kerül, így a településünket terhelő csapadékvíz elvezetése is biztosabbá válik. Folyik az Iparcsatorna Kis-Dunába csatlakozó kapujának építése is, ami megakadályozza majd az eddigi visszaduzzasztást. Az egyre növekvő gyereklétszám miatt városrészünk életében fontos beruházás az idén induló, több mint négyszázmillió forintos óvodafejlesztés, amelyet részben pályázati forrás, részben pedig az önkormányzat finanszíroz. Ha a jövőbe tekintek, a legnagyobb fejlesztésnek a városrészünket is érintő keleti elkerülő megépítése ígérkezik. Az M1-es autópálya és a Vonal úti körforgalom közötti szakasz mint I. ütem 2015 szeptemberéig valósulhat meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában.

Eddig kell elkészülnie a vasút feletti felüljárónak, valamint az elkerülő út felett átívelő Váci Mihály úti felüljárónak. Az elkerülő célja, hogy a lakott területek kikerülésével váljon elérhetővé az M1-es autópálya, valamint a Vámosszabadi–Szlovákia–Szigetköz–Bácsa útirány.

Mindezt követi majd a második ütem, amely a Vonal úti körforgalomtól a Kis-Dunán történő átvezetésig tart majd. A győrszentiváni új temető melletti körforgalomból ekkor építik majd ki a szentiváni bekötőutat. Kiemelném, hogy a tervezés során különös figyelmet fordítottam a meglévő 150 éves tölgyes megóvására. Javaslatomra a fák térképre kerültek és az eredetileg közöttük húzódó bekötőutat áttervezték. Képviselői tevékenységem során épp azt tartom a legfontosabbnak, hogy a városrészünk úgy fejlődjön, hogy közben régi értékei is megmaradjanak. A jövőben is ebben a szellemben szeretném folytatni munkámat, a szentivániakkal közösen.

 

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter