„Az ünnep azé, aki várja”
Advent negyedik vasárnapján este, a győri Széchenyi téren ünnepi műsor kíséretében gyújtották meg a téren felállított óriási adventi koszorú utolsó gyertyáját.
A Széchenyi téren, amely az elmúlt hetekben mézeskalács térré alakult a győriek rég nem látott ismerősökkel találkozhattak, barátokkal, családtagokkal hangolódhattak az ünnepre – kezdte köszöntőjét a Borkai Zsolt polgármester. Az önkormányzat évről évre igyekszik bensőséges hangulatot teremteni a karácsonyi időszakban a győriek és az ide látogató turisták örömére.
A polgármester hangsúlyozta: karácsonykor képesek vagyunk arra, hogy megbocsássunk, hogy szeressünk, hogy örömöt okozzunk egymásnak, hogy boldogok legyünk. Ehhez bátorságot és erőt is kívánt. Áldott, boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánok – zárta beszédét Borkai Zsolt.
Dr. Veres András megyéspüspök azt a kérdést tette fel, hogy vártuk-e az ünnep érkezését, vagy csak el fog érkezni, mint minden más az életünkben. Lényeges különbség van a várakozással elérkezett, vagy csak a bekövetkezett ünnepek között – hívta fel a figyelmet a szónok. Aki várja az ünnep érkezését, az a szívében készül rá, az másképpen éli át az ünnepet. Szabó T. Annát idézve: Az ünnep azé, aki várja. A készület, a találkozás várása örömet ébreszt a szívünkben és mélyebb élményt ad, ha készülünk rá. Exupéry a Kisherceg című könyvből idézett a rókától, aki szeretné, ha megszelídítené a Kisherceg: Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet.
Szükség van bizonyos szertartásokra, mert ha számunkra fontos a találkozás, akkor arra készülünk, és ez a várakozás tele van boldogsággal. Ilyen az advent is, amikor Jézus Krisztus születésére várakozunk – emelte ki a megyéspüspök, majd azt kívánta, hogy az örömtelei várakozást követően örömmel ünnepeljük a Jézus Krisztussal való találkozást is, az ő jelenléte adjon számunkra örömöt, békét és szeretetet.
Az ünnepi műsorban a Kossuth Lajos Általános Iskola Zenevarázs Tehetséggondozó Műhelyének diákjai közreműködtek. Majd meggyújtották advent negyedik, lila színű gyertyáját, a szeretet szimbólumát. A gyertya Keresztelő Szent Jánost jelképezi, aki Jézus eljövetelét hirdette és készítette az utat az emberek szívéhez.
Földvári Gabriella
fotó: Marcali Gábor