Az ünnepek éve kezdődik
Negyvenedik évadát kezdi meg a Győri Balett, melyre számos évfordulós ünnepi előadással és két új bemutatóval is készül a társulat.
Kiss János balettigazgató a csütörtöki évadnyitó társulati ülésen kiemelte, „az ünnepek évére” készülnek, hiszen nem csak a társulat ünnepel, hanem a két főtámogatója is. Az Audi Hungaria Zrt. és a Kardirex Egészségügyi Központ is megalakulásának 25 éves évfordulóját ünnepli.
Kiss János, a Győri Balett igazgatója
A Nemzeti Kulturális Alap is 25 éves – a gálaesten a táncművészetet a Győri Balett képviseli a Művészetek Palotájában. A Győri Nemzeti Színház épületét, negyven éve, október 31-én adták át, amely egyben a Győri Balett otthona is, ezt is szeretnék méltóképpen megünnepelni a felújítás előtt.
A társulat új tagjai
A társulat új táncosokkal erősített: Guti Gerda, Horányi Eszter, Kovács Eszter, Golubkovics Gergő és Téglás Bánk Bonifác érkezett. Faludi Armillát pedig igazgató-helyettesnek nevezte ki Kiss János.
A társulat a munkát már augusztus 21-én elkezdte, Velekei László művészeti vezető új koreográfiájával, melyet az Audi jubileumára készített és szeptember 20-án mutatnak be a Győri Filharmonikus Zenekarral közösen a gyárban.
Két új bemutatót tervez a társulat az évadban. Az egyik az I. világháborúnak állít emléket a tánc nyelvén, Ángel Rodriguez spanyol koreográfus tolmácsolásában és a Black to Say Silence – Sötét, csönd címet viseli.
A társulati ülés résztvevői
A második a Passage, amelyet Velekei László álmodott színpadra és az új Nemzeti Táncszínház épületének átadó díszelőadásán mutatnak be a Zeneakadémiával közösen. A darabot Győrben már a Győri Filharmonikus Zenekar kíséretével táncolják.
Felújítják a Forgószél, avagy a képzelet csodája című, gyermekeknek szóló balettelőadást, valamint repertoáron marad a Rómeó és Júlia, a Romance, A skarlát betű, a Bolero és az Antigoné.
Itthoni és külföldi vendégszereplések is várnak a társulatra, az első külföldi előadásuk Marokkóban lesz, majd olasz turné következik.
Rózsavölgyi László, a győri önkormányzat oktatási, kulturális, sport és turisztika bizottságának elnöke
Rózsavölgyi László, a győri önkormányzat oktatási, kulturális, sport és turisztika bizottságának elnöke köszöntötte a társulatot, hangsúlyozta, a Győri Balett világszínvonalú előadásainál jobb reklám nem is kell városunk hírnevének öregbítéséhez és az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím elnyeréséhez, majd az önkormányzat támogatásáról biztosította a táncosokat. „Amit már eltáncoltál, azt senki sem veheti el tőled” – zárta egy Gabriel García Márquez-idézettel beszédét Rózsavölgyi László.
A Győri Balett táncosaival az évadban először szeptember 8-án, az EKF-napon, a Széchenyi téren találkozhat a nagyközönség.
Szerző: Földvári Gabriella
Fotó: Marcali Gábor