Győr+
2012.06.04. 22:01

Bajnok a Rába ETO! – KÉPGALÉRIÁVAL

A Rába ETO futsalcsapata 6-0-ra legyőzte a Berettyóújfalut a bajnoki döntő harmadik mérkőzésén, így a csapat ismét megvédte bajnoki címét.

Remek hangulat fogadta a Magvassyban a csapatokat, ahol a hazai közönség egyértelműen bajnokavatásra készült. Az MLSZ képviselői elhozták Győrbe az érmeket és a trófeát, így már csak a győri győzelem hiányzott a fiesztához.

Kitűnően kezdett a Rába ETO, a zöld-fehérek Dróth kapáslövésével már az első percben megszerezték a vezetést. Továbbra is futószalagon jöttek a győri helyzetek, a következő gólra a tizedik percig kellett várni, ekkor Harnisch fejezett be higgadtan egy kontratámadást. A tizennyolcadik percben tovább nőtt a hazai előny, Dobre közelről volt eredményes. A győriek hatalmas fölényben játszottak az első félidőben, Balázsnak gyakorlatilag nem volt komoly védenivalója, és ez sokat elmond a hazai védekezésről.

A második játékrészben folytatódott a gólparádé, a huszonötödik percben Harnisch centerezése után Café talált a kapuba. A Berettyóújfalu ekkor levitte kapusát és átállt az öt a négy elleni játékra, ennek köszönhetően voltak ugyan a vendégeknek is lehetőségei, de Balázs lehúzta a rolót. Két gyors góllal aztán a Rába ETO elvette a vendégek kedvét a további próbálkozástól. A harmincadik percben Al-Ioani Dróthtal kényszerítőzött, majd közelről a kapuba lőtt, két perccel később pedig Café labdát szerzett és az üres kapuba gurított.

A mérkőzés és a bajnoki cím sorsa ezzel eldőlt, Marcos Angulo sorra pályára küldte minden benevezett játékosát. Egyedül Gyurcsányi nem léphetett parkettre, hiszen sérülése miatt csak civilben nézte a találkozót. Az utolsó percek már nem tartogattak izgalmakat, a kispadon ülők boldogan pacsiztak egymással, a mérkőzés pedig a közönség vastapsa közepette ért véget.

A Rába ETO teljesen megérdemelten védte meg címét, és sorozatban harmadszor lett bajnok. A zöld-fehérek minden mérkőzésüket megnyerték a rájátszásban, a döntő három mérkőzésén tizenhat gól lőttek és csak egyet kaptak, ez pedig önmagáért beszél.

A csapat a mérkőzést követően hosszasan ünnepelt együtt a közönséggel, időközben a játékosok átvették az aranyérmeket, a csapatkapitány Harnicsh Ákos pedig magasba emelte a bajnoki trófeát.

Lakner Gábor

Fotó: O. Jakócs Péter