Balesetet okozott, vádat emeltek ellene
Vádemelési javaslattal zárult egy külföldi nő ügye, aki személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet okozott.
A Soproni Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 74 éves nő ellen.
A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2017. június 14-én 11 óra 18 perckor tehergépkocsival közlekedett a 84-es számú főúton Ausztria irányából Sopron felé. Közlekedése során a főút 124-es kilométerszelvényénél nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte forgalmi okból megálló személygépkocsi mögött, ezért annak hátulról nekiütközött. Az ütközés következtében a közlekedési balesetet okozó járműnek egy másik személyautó is nekiütközött, amely a lerövidült fékút miatt már nem tudott megállni és a két gépkocsit egy harmadiknak lökte. A közúti közlekedési balesetben egy személy súlyosan megsérült.
A rendőrök a közlekedési baleset okozóját az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki.
A Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.
Forrás és fotó: police.hu